Turisták életét mentették meg magyar katonák Bosznia-Hercegovinában – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Szombat hajnalban a bosznia-hercegovinai Biztonsági Minisztérium két eltűnt turista megtalálásában az EUFOR nemzetközi misszió segítségét kérte, amelyet 2024-ben magyar parancsnok, Sticz László vezérőrnagy vezet, míg a helikopteres és légimentési képességet a Magyar Honvédség adja.
Az EUFOR légi egészségügyi evakuációra felszerelt H145M helikoptere magyar pilótákkal, valamint holland és olasz katonákkal, hőkamerákkal indult az eltűntek felkutatására, akiket egy hegycsúcson meg is találtak. Miután kiemelték, a szarajevói táborba szállították őket, ahol az EUFOR Egészségügyi Központjában szolgálatot teljesítő magyar szakemberek folytatták a sérültek ellátását, akiket ezt követően egy szarajevói kórházba szállítottak.
A mentőakció sikerét az EUFOR speciális képességei - köztük a holland és olasz éjszakai felderítés, a magyar hajózó és egészségügyi csoport, valamint az Egészségügyi Központ magyar személyzete - összehangolt és professzionális szolgálata adta"
– írta a HM.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán gratulált a sikeres mentésben és ellátásban résztvevő katonáknak és katonaorvosoknak: Dajka Attila alezredesnek, Dobos Gábor századosnak, Dr. Forgács Levente hadnagynak, Dr. Hetei Tünde hadnagynak, Freitag Béla törzszászlósnak, Gordos László törzsőrmesternek, Kovács Sándor századosnak, Sipos Milán századosnak, Répási Dávid főhadnagynak és Vas Gábor tizedesnek.
Kevesen tudják, hogy Boszniában található Európa egyik utolsó őserdeje.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Wikimedia, Szalay-Bobrovniczky Kristóf/Facebook)
turisták | életmentés | eltévedt | bosznia-hercegovina | magyar katonák
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!