Csak a hétvégén tizenhatezer oltatlant küldtek karanténba Magyarország határán

Többórás torlódás alakult ki a román határátkelőkön a hazalátogató vendégmunkások és a járványügyi intézkedések miatt, valamint rengeteg embert küldtek karanténba és a magyar-román határnál.

A román határrendészet hétfői közleménye szerint Magyarország felől több mint 110 ezren léptek be az országba vasárnap, ami 250 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos (szombati) napjához képest. A román média szerint esetenként öt-hat órát is kellett várakozniuk a belépésre jelentkező utasoknak, sok esetben pedig a beoltatlanok hátráltatták a határátkelést, akik azon háborodtak fel, hogy szülőhazájukba karácsonyra hazatérve karanténba kell vonulniuk.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy

a hétvégén 16 ezer, Romániába belépő beoltatlan embert küldtek karanténba.

A tárcavezető ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy az érintettek a közegészségügyi hatóság (DSP) szolgálatot teljesítő alkalmazottain töltik ki mérgüket, szerinte ugyanis

az embereknek meg kell érteniük, hogy Romániába hazatérve is ugyanolyan szabályokat kell betartaniuk, mint azokban az országokban, ahol dolgoznak vagy amelyeket meglátogatnak az Európai Unióban.

A román határrendészet honlapján elérhető adatok szerint hétfőn délben már az ország egyetlen határátkelőjén sem haladta meg az egy órát a várakozási idő a belépő oldalon. A román média azonban a korábbi évek tapasztalatai szerint azt jósolta, hogy a hétvégi roham lecsengése után a karácsonyt megelőző 24-48 órában újabb torlódást okozhatnak a határátkelőkön a külföldön dolgozó román vendégmunkások.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

korona | magyar | karantén | magyarország | koronavírus | románia

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom