Így olvad be Budapest új ikonikus épülete a természetbe

A Magyar Zene Háza építkezése látványos szakaszába érkezett. A különleges épület hármas tagolása már jól látható, várhatóan év végére el is készül a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épülete, ami már most is csodálatosan megbújuk a Városliget fái között.

Izgalmas újdonságokkal folytatódik a Városliget történelmi léptékű megújítása 2021-ben is, hiszen ez év végére készül el a világ egyik legnagyobb izgalommal várt kortárs épülete, a rangos nemzetközi díjakkal elismert Magyar Zene Háza. A Városliget különleges épületének tervezése során a japán építész, Sou Fujimoto nagy hangsúlyt fektetett az épület és a park harmóniájára, valamint az intézmény funkcionális összetettségére is. Ennek megfelelően a Magyar Zene Háza hármas – kiállítási, előadóművészeti, oktatási – feladata építészetileg is jól elválik: míg a koncert- és az előadóterem, valamint a szabadtéri színpad a városligeti park szintjén helyezkednek el, addig a kiállítóterek a föld alatt, az oktatási és kutatási helyiségek pedig az emeleten, a ház "lebegő kalapjában" találhatók.

A Magyar Zene Háza három fő funkciója – az interaktív kiállítás, a koncert és a zenepedagógia – három szinten kap helyet, amelyeket egy tizennégy tonnás, függesztett, mesterien kivitelezett csigalépcső köt össze. A világ leginnovatívabb építészének választott Sou Fujimoto egy modern, extravagáns házat álmodott meg a zenének, a végeredmény pedig egy könnyed, légies, nyitott és átjárható, harmonikus épület, egyedülálló interaktív tartalommal.

A Magyar Zene Háza különleges funkciókat ellátó rendhagyó zenei intézmény lesz, komplex zenei beavató helyként működik majd, amely a zene és a hangok világának számtalan élményét tárja a látogatók elé: interaktív zenetörténeti kiállítást, koncerteket, zenei kísérleteket, zenepedagógiai foglalkozásokat, a zene hallgatásának és kipróbálásának megannyi lehetőségét.

A Magyar Zene Háza különleges, lebegő formájú tetejét a hang rezgésének vizuális képéből, a hullámból kiindulva formálta meg világhírű japán építész Sou Fujimoto, aki egy átlátszó épületet tervezett a liget fái közé. A játékos hullámzással vastagodó, majd elvékonyodó tetőzet végig a városligeti lombkorona szint alatt marad, a ház harmonikusan beleolvad a természetbe.

Az építészeti bravúrnak számító tetőzetben szinte nincs két párhuzamos elem, nincs derékszög, a felületét közel száz egyedi tervezésű nyílás töri át, melyek egy részén átbújnak a ligeti fák, más részük pedig arra szolgál, hogy bevezessék a fényt az épület belsejébe. Ez a zöld megoldás segíti a belső terek megvilágítását és a különleges atmoszféra megteremtését.

A világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épületének tartott, rangos nemzetközi díjakkal elismert intézménye, a Magyar Zene Háza a Városliget történelmi léptékű megújítása keretében az év végére elkészül. Kihagyhatatlan látnivalója és kulturális tere lesz Budapestnek a komplex zenei beavató hely.

Mint ismert, a Magyar Zene Háza a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében épül, a hajdan volt, évekig használaton kívüli lerobbant Hungexpo irodaházak helyén. A látogatók elől évtizedekig elzárt terület újranyitásával több ezer négyzetméter megújított zöldfelületet is visszakapnak a parkhasználók.

A Liget Budapest Projektben épülő Magyar Zene Házának padlóburkolata alá az építőipari hagyományoknak megfelelően az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el. Nem túlzás azt állítani, hogy nemzetközi figyelem övezi az építkezést, a CNN ugyanis a világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a komplexumot.

liget projekt | magyar zene háza | vároliget | budapest | építészet | kortárs építészet

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom