A Szallas.hu beszámolt az első negyedévre vonatkozó adatairól, amelyek egyértelműen arról árulkodnak: sokan szabadultak ki otthonról az év első három hónapjában.
Az oldalon foglaló magyar vendégek nyolc százalékkal több éjszakát töltöttek belföldi szálláshelyeken az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban, a foglalások száma pedig 6,4 százalékkal nőtt – közölte a szállásközvetítő portál szerdán az MTI-vel.
A cég szerint az utazási kedv élénkülése elsősorban a hosszú hétvégékkel magyarázható, mert a március 15-i hétvége háromnapos volt és a húsvét is erre az időszakra esett, míg tavaly nem volt hosszú hétvége az első negyedévben.
A portál által közvetített bruttó szobaár-bevétel több mint 13,5 százalékkal nőtt. Érezhető a SZÉP-kártya turizmusélénkítő hatása is, eddig idén az online kifizetések csaknem huszonhét százalékát fizették ezzel.
Egy éjszaka átlagára a bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma alapján 14 070 forint volt az első negyedévben, hotelben ez 21 ezer, apartmanban 8970, vendégházban 9755, panzióban pedig 11 225 forintot jelentett.
Az egy főre eső éjszakánkénti átlagár mintegy öt százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez igazolja a Szallas.hu szakértőinek korábbi megállapítását, hogy voltak szállásadók, akik tudtak még az idén áremelést érvényesíteni, de az előző évek drasztikusabb emeléséhez képest jellemzően kisebb léptékűt.
Az átlagos foglalási hossz 1,9 éjszaka volt az első negyedévben. Januárban és februárban egy éjszakára foglaltak többen, márciusban már a két éjszaka vezetett a hosszú hétvégék miatt. A vendégek harminckilenc százaléka hotelt, negyedük apartmant, tizenhét százalékuk vendégházat, tizenöt százalékuk panziót és négy százalékuk egyéb szállástípust választott.
Az utazások harminchét százaléka wellness célú volt az első negyedévben. A foglalások csaknem kétharmada két személyre, tizenhárom százaléka egy személyre, tizenegy százaléka három személyre, minden tizedik pedig négy személyre szólt.
A foglalási szám alapján Budapest, Eger és Pécs vonzotta a legtöbb vendéget januártól márciusig, ezt Gyula, Miskolc, Szeged, Hévíz, Debrecen, Hajdúszoboszló és Siófok követte.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
szállásfoglalás | magyarok | belföld | utazási kedv | utazás
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!