Óriási meglepetést okozott Magyarország: mi vagyunk a világon a legjobbak borfelismerésben

Világbajnok borfelismerők lettünk!

A magyar csapat nyerte meg idén a dél-franciaországi Avignonban tartott borfelismerő világbajnokságot, megelőzve Belgiumot és Spanyolországot – jelentette az MTI. Franciaország egyik legfontosabb szakfolyóirata, a Revue des vins de France című havilap idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a versenyt, amelyen huszonhét ország csapata vett részt.

Nagy meglepetést okozva Magyarország csapata – Aranyos Attila, Molnár Levente, Rabcsánszki Laura és Didier Sánchez versenyzők, valamint Palágyi Krisztina tanácsadó – győzött, maga mögé utasítva a legnagyobb bornemzetek kóstolóit.

A borfelismerés világbajnokságaként emlegetett Championnat du monde de dégustation történetében először nyert Magyarország. Tavaly és 2018-ban egyaránt az ötödik, 2019-ben a tizenkettedik, 2017-ben pedig a hetedik helyen végzett a csapat. Aranyos Attila a francia folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy őt magát is meglepte a siker:

„Tudtam, hogy az első öt között leszünk, de hogy megnyerjük a versenyt, én lepődtem meg a legjobban.”

„A magyar egy nagyon tapasztalt csapat, amely jó ideje részt vesz a bajnokságokon” – mondta Denis Saverot, a Revue des Vins de France szerkesztőségi igazgatója, hozzátéve, hogy Magyarországnak számos borvidéke van, és a Tokajból származó édes bort XIV. Lajos király udvarában is felszolgálták.

A világbajnokságon részt vevő minden csapat négy versenyzőből és egy tanácsadóból állt. Az első körben hat bort kellett vakon azonosítaniuk, megadva

  • a szőlőfajtát,
  • az országot,
  • az évjáratot,
  • a termelőt.

A selejtezőből továbbjutó csapatoknak újabb hat borral kellett folytatniuk a versenyt. A tizenkét borból hat vörös, hat pedig fehér volt. A versenyzők teljesen vakon kóstolnak, nem láthatják a borok palackját, nem kérhetnek külső segítséget, csak egymással beszélhetnek és közösen dönthetnek. A borok a világ bármelyik térségéből és bármelyik évjáratból származhatnak, és bármilyen szőlőből készülhetnek.

Az idei versenyen a legnehezebb feladatnak egy, az észak-spanyolországi Aragón régióból származó, garnacha szőlőfajtából készült bor felismerése bizonyult. Ezt csak a luxembourgi versenyzők találták el. Sokkal könnyebb feladat volt például egy osztrák fehérbor vagy éppen egy jurai fehérbor azonosítása. Az előző két évben első helyen végzett Franciaország csapata idén a hatodik helyre szorult. A végleges állás pedig a következőképp alakult: Magyarország – 166 pont, Belgium – 154, Spanyolország – 136 pont. Gratulálunk!

(Forrás: MTI, Telex. Illusztrációk: Unsplash)

francia | magyar | győzelem | franciaország | világbajnokság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom