Jóval szélesebb lett a választék a nyaralók piacán az elmúlt évek kínálatához képest: jelenleg több mint 11 ezer eladó lakóingatlan található a nyaralóövezetek part menti településein, ami 40 százaléknál is nagyobb bővülés 2022 májusához viszonyítva. Van, ahol olcsóbban kapni nyaralót, mint tavaly, és van egy hely, aminek népszerűsége tempósan közelít a Balaton, Velencei-tó kettőshöz.
Élénk változások zajlanak a magyarországi nyaralók piacán, még az örökös slágerlista-első Balatonnál is: az északi parton 18 százalékkal, a délin hárommal nőtt a kínálat, míg az átlagos négyzetméterárak északon öt, illetve két százalékkal csökkentek. Ezzel együtt a Balaton északi partján már a használt lakások átlagos négyzetméterára is egymillió forint.
A Velencei-tó mellett kilenc százalékkal több eladó lakást találni, átlagosan két százalékkal drágábban, mint tavaly májusban. De van egy titkos favorit, ami hamarosan teljesen felzárkózhat a két említett klasszikushoz.
A Tisza-tó fejlődése dinamikus és töretlen: egy év alatt 40 százalékkal több eladó lakás lett, a négyzetméterárak átlagosan hat százalékkal emelkedtek.
És hol van még a folyamat vége? Elég arra gondolni, hogy a Tisza-tó mellett még mindig harmadannyiba kerülnek a nyaralók, mint a Balaton környékén – írja az ingatlan.com friss elemzése.
„A tavaink melletti nyaralóövezetekben a Tisza-tónál ugrott meg a kínálat a legnagyobb mértékben, éves szinten negyven százalékkal – mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. – Jelenleg több mint hatszáz lakóingatlan vár új gazdára. Ugyanakkor ez az négyzetméterárakon nem látszik, hiszen hat százalékkal 357 ezer forintra nőttek. A Tisza-tó az egyik legdinamikusabban fejlődő nyaralóövezetünk, ahol az árak évek óta folyamatosan emelkednek. A kínálat lehet, hogy tizedakkora mint a Balatonon, de az eladó ingatlanok is harmadannyiba kerülnek.”
A Tisza-tó mellett Tiszaderzs és Kisköre a legolcsóbb, ezeken a településeken 167 és 206 ezer forint az átlagos négyzetméterár. A drágább errefelé Tiszafüred, Abádszalók és Poroszló 425 ezer és 336-336 ezer forinttal.
Ahogy említettük, a Velencei-tónál Gárdonyban és Velencén összességében kilenc százalékkal nőtt a kínálat, az árak három százalékkal emelkedtek egy év alatt, 843 ezer forintra.
Pezsgő nyár jöhet a Balaton mindkét partján
A Balaton déli partján viszont enyhe árcsökkenést mértek, egy év alatt két százalékkal lettek olcsóbbak a lakások. Somogyban május közepén több mint 5500 új és használt lakást kínáltak eladásra, az átlagos négyzetméterárak 1,02 millió forintnál járnak.
A déli parton tapasztalható árcsökkenés – írja a portál – leginkább az eladó használt lakásoknak és házaknak köszönhető, mert az új építésű ingatlanok ára töretlenül emelkedik: átlagosan már a másfélmillió forintot súrolják négyzetméterenként. A használt nyaralók 980 ezer forintos átlagos négyzetméterára viszont olcsóbb, mint tavaly ilyenkor.
Éppen az alacsonyabb árak miatt viszont élénkebb az érdeklődés, mint 2023-ban, így pezsgő nyárra számítunk a balatoni ingatlanpiacon – és ez az északi partra is igaz, ahol 18 százalékkal nőtt a kínálat.
(Forrás: Ingatlan.com, fotók: Ljasuk Dimitry)
velencei tó | nyaraló | tisza-tó | balaton | nyár
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!