Egy évtized után ismét aktivitást mutat a Yellowstone Nemzeti Parkban található savas gejzír, mely a világon a legnagyobbnak számít.
A Yellowstone Nemzeti Park Norris-gejzírmedencéjében található Echinus-gejzír 2017 óta szinte teljesen inaktív volt, most azonban újra működésbe lépett. A február elején kezdődött aktivitás során a gejzír több alkalommal is kitört, és jelenleg akár kilenc méter magasra is fellövelli a forró vizet.
A Yellowstone Volcano Observatory szerint az Echinus korábban a park egyik leglátványosabb és legkiszámíthatóbb gejzírje volt. Az 1970-es években akár negyven-nyolcvan percenként is kitört, és a vízoszlop időnként több mint húsz méter magasra is emelkedett.
Ebben az időszakban az egyes kitörések akár másfél órán át is tarthattak.
A gejzír különlegessége, hogy savas jellegű, vagyis olyan víz és gázkeverék tör fel belőle, mely kénsavat és kloridot is tartalmaz. Bár a sav nem elég erős ahhoz, hogy teljesen feloldja a környező kőzetet, jellegzetes, tengeri sünre emlékeztető, tüskés képződményeket hoz létre a gejzír körül. Erről a jelenségről kapta a nevét is, a latin echinus szó ugyanis tengeri sünt jelent.
A kutatók szerint a gejzír aktivitása valószínűleg csak néhány hétig vagy hónapig tart, ezt követően ismét nyugalmi állapotba kerül majd.
(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Getty)
természet | yellowstone | kitört | aktivitás | gejzír | látványos
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
