Története legjobbjaival, de csak korlátozott ideig kérhető menüsorral tért vissza a Mák

Ha azt halljuk, limitált kiadású best of, akkor egy pályafutását összegző zenekarra gondolhatunk, amely rajongóinak kedveskedve piacra dob egy korlátozott számban elérhető, extrákkal telepakolt kiadványt. Lényegében valami hasonló történik most a budapesti Mák Bistróban, csak booklet helyett snackekkel, újramaszterelt slágerek helyett pedig jól ismert signature fogásokkal.

A fővárosi csúcsgasztronómiában szereplő Mákban nyolc év legnépszerűbb ételei kóstolhatóak meg egy november végéig kikérhető degusztációs menüben.

A Vigyázó Ferenc utcai helyről tudjuk, hogy alapvetően fine dining étterem, ahol a feszengés helyett a lazaság és a közvetlenség van felírva a törzsvendégek listájára, és ahol a skandináv stílusú konyha kiváló kapcsolatot ápol a magyar hagyományokkal. Ahogyan az ilyen jellegű éttermekben lenni szokott, hazai termelőktől érkező szezonális alapanyagokra épülnek a fogások, amelyeket sajátos stílusban álmodott meg Mizsei János.

A fiatal séf a best of menüsorral kapcsolatban elmondta, hogy akadnak rajta olyan tételek, melyek a bisztró történetének legelső étlapján is felbukkantak, és olyanok is, amelyeket a vendégek visszajelzései alapján mentettek el a kedvencek közé.

"Utóbbiak egyike a rengeteg pozitív visszacsatolást kapott mangalicaszűz, de ha valamelyiket ki kellene emelnem, az a sült répa lenne. Abban benne van az egész konyhánk, lényegében minden, amit képviselünk: a technológia, az alapanyagok, és persze az ízek" – így Mizsei János.

Minden bizonnyal nagyon várhatta a visszatérést, mert amíg zárva tartott az étterem, addig aligha élhette ki ennyire a kreativitását. A Mák ugyan különféle pop-up formációkban itt-ott megmutatta magát, de ezeknél a fellépéseknél jóval nagyobb teret igényelnek a séf inspirációi, mondhatjuk úgy is, nagyszínpadra valók.

A picit újraszabott törzsvendég-visszaváró húzás az utolsó őszi hónap végéig szerda és szombat között, vacsoraidőben választható. A jellemzően kisebb adagú kóstolómenüben hét fogásra kell készülni, amelyben helyet kaptak különféle snackfalatok a szokatlan formában érkező tojásos nokedlitől kezdve egészen az átszúrt, mártogatósba forgatható kacsaszívig.

Az ízek leginkább a menüsor legjobb darabjának címét elnyerő, kukoricahabbal nyakon öntött, pirított bébikukoricával és oregánóvirággal támogatott vajpuha kacsamájban mennek nagyot, melyek együtt igencsak működnek, és főként a kukoricahabnak köszönhetően tényleg új élményt adnak. A fogással kapcsolatban Mizsei János elárult némi kulisszatitkot: a kacsamáj annak idején a Mák történetének debütáló étlapján is feltűnt, most viszont sokkal tudatosabban nyúltak hozzá, az ételhez és a többi elemhez párosítva találták ki az ízvilágot némi technológiai változtatással.

A meglepetésszerű wow-élmény valid megállapítás a séf által ugyancsak kiemelt, tormakrémmel, csuka kaviárral és bodzával kínált, markáns-különleges sült répa esetében is, a káposztás tésztával átölelt közönségkedvenc mangalicaszűzben pedig egyértelműen a menüsor legfajsúlyosabb tagját tisztelhetjük. Desszertként természetesen egy Mák-klasszikus édesíti a válogatást: a brióssal, vaníliakrémmel, barnavajas mákhabbal, sült barackkal, barackkaviárral és mákropogóssal megálmodott mákos guba igazi omlós-olvadós kényeztetésnek mondható a best of végén.

Mint megtudtuk, az ősz búcsújával teljesen új irányt vesz majd a konyha, és égtájak felé forduló tematikával köszönti a téli szezont. Aki tehát szeretné megismerni a Mák mögöttünk hagyott éveinek történetét, még bő két hónapig teheti meg.

Mizsei János | degusztációs menü | best of | budapest | menü

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom