A Malom és Kacsa egy olyan vonzó és szerethető pont a tatai tó partján, amely sok minden egyben: elsősorban étterem, de közben rendezvényközpont is, bizonyos estéken átvált pódiummá, ahol színészek és zenészek szórakoztatják a nagyérdeműt, szállást is kivehetünk itt, és nem mellékesen építészeti szempontból is jelentős, ugyanis gyönyörűen felújított malmok adnak otthon az ínycsiklandó fogásokat kínáló bisztrónak és rendezvényháznak.
Jó energiák egy jó helyen
Ritka az a szerencsés alapállás a hazai vendéglátásban, amikor találkozik a szép környezet, a történelmi hagyományokkal is rendelkező, érdekes ingatlan, valamint a kreatív, mégis a hely szelleméhez igazodó koncepció. A tatai Malom és Kacsa esetében pontosan ez a helyzet.
Megálmodói, Judit és Péter lelkes lokálpatrióták, a mai modern étterem és rendezvényközpont alapját jelentő két tóparti malomépület pedig már a rendszerváltás előttről Judit családjának tulajdonában állt. Így amikor néhány éve elhatározták, hogy új életre keltik az öreg romokat, nem egyszerűen csak belefogtak egy vállalkozásba, hanem szó szerint gyerekkori álmaikat kezdték valóra váltani.
Quinoától a pulled porkig
A szenvedély érezhető az étterem minden egyes négyzetcentiméterén, minden részletre ügyelnek akkor is, ha látható vagy éppen láthatatlan. Utóbbiak közé tartozik a vendéglátói filozófiájuk, amely az étterem egyik legnagyobb erőssége. Akár egy romantikus vacsorára érkezünk ide, vagy egy nagyobb társasággal egy vasárnapi reggelire, otthon fogjuk érezni magunkat.
A Malom és Kacsa klasszikus bisztrókonyhát visz, és az étlapot olyan ügyesen állította össze a szakmában veteránnak számító Tóth Tivadar, hogy mindenki találhat rajta több számára kedves fogást is, legyen húsimádó, vagy éppen a spektrum ellentétes oldalán elhelyezkedő vegán.
A kétségtelenül az ország egyik legcoolabb elnevezésű éttermének egyik legizgalmasabb része az, hogy zseniális ötvöz egymástól látszatra távol lévő energiákat: az étlap fogásait nézve érezhetjük azt, hogy egy hagyományos magyaros helyen vagyunk, aztán hopp, szembejön velünk a vegán quinoa egytálétel.
Itt megfér egymás mellett a pulled pork burger és a superfood saláta, a vegán almakrémleves és a bélszín steak.
Szalonkacsa és a többiek
Tóth Tivadar olyasfajta séf, aki rengeteg energiát fordít helyi minőségi alapanyagokkal dolgozó, környékbeli termelők felkutatásába. Lokalitás és a szezonalitás két fontos hívószó, ha a Malom és Kacsa kulináris credójáról beszélünk.
A bisztró ikonikus étele a Szalonkacsa, ami konfitált kacsaszívet és zúzát takar, sülthagymás tejfölös mustármártással és pirított burgonyagombóccal.
A borlap ügyesen összerakott, és a klasszikusoktól a saját kreációkig terjedő koktéljaikat is érdemes kipóbálni. Kedves figyelmesség, hogy a gyerekek is jópofa nevű, tartalmas kreációk közül válogathatnak.
Varázslatos helyszín
Az is álomszerű, ahogy a mai látványos eredményt hozó terveket sikerült összhangba hozni a műemlékvédelmi megkötésekkel. Az egykori vízimalmok maradványai alig négy és fél év alatt, 2021 júliusára olyan egyedi komplexummá alakultak át, amely ugyan ténylegesen tartalmaz több évszázados elemeket, összhatása mégis abszolút korszerű.
A két ódon épület immár összekapcsolódik, de mindkét XVIII. századi malomház karaktere megmaradt. Nem kis küzdelem volt a mai konyha falát képező egykori, vízben állásra kitalált mészkőfalak állékonyságát a higiénikus száraz konyhai környezetben biztosítani, modern kihangosítást, kivetítőrendszert, hangszigetelést építeni a tetőtéri tárgyaló gyönyörű, vénséges látszó gerendaszerkezete alá. Az egykori malomkereket is sikerült újjáépíteni, sőt: megfelelő időjárási feltételek mellett az épület mellett futó patak vize meg is forgatja a hatméteres lapátkereket!
Rendezvényekhez ideális
A különleges történelmi hangulatot úgy sikerült megőrizni, hogy a rendezvénytermek, az étterem és a szálláshelyek funkcionalitása sehol sem sérül. A viszonylag szűk alapterületen egymástól teljesen elkülönítetten lehet egyszerre három nagyobb rendezvényt is tartani, akár úgy, hogy közben a tóparti telekrészen az étterem is teljes gőzzel üzemelhet. Az erős helyi kötődések miatt a tulajdonosokban az az igény is megfogalmazódott, hogy vállalkozásuk a tataiaknak többet jelentsenek étteremnél, konferenciaközpontnál, céges workshopok, esküvők, családi rendezvények helyszínénél. A Patak terem így gyakran ad helyet színielőadásoknak (rendszerint telt házzal!), a Malom és Kacsa Tata kulturális életének is fontos részévé vált.
• Három rendezvényterem, maximálisan 100, 81 illetve 70 fős befogadóképességgel, bármilyen asztal-elrendezéssel,
• Három rendezvényterasz, 100, 80 illetve 20 fős kapacitással
• Két teljesen felszerelt, bérelhető luxusapartman
• Bisztróétterem
• Sorompóval zárt saját parkoló
• Kérésre segítség a legkülönbözőbb vízi programok, kerékpártúrák, Segway-túrák, egyéb aktivitások, a környék felfedezésének megszervezésében
Egy tökéletes helyszín
Kisebb konferencia, nagyobb esküvő, céges csapatépítés, családi rendezvény, akár nemzetközi vállalati vagy családi találkozó; remek helyszínük lehet a Budapesttől háromnegyed, Bécstől két, Pozsonytól másfél, Győrtől, Komárnótól-Komáromtól félórára sem lévő, minden évszakban élettel teli, kedves hangulatú Tata. A városban pedig a legújabb, legaranyosabb, leghangulatosabb hely egy ilyen rendezvényre a Malom és Kacsa, ez az egyedi építészeti megoldásokat, romantikus fekvést és megalkuvás nélküli igényességet ötvöző, különleges vendéglátóhely.
A legváratlanabb helyeken felbukkanó kedves kacsamotívumok adnak még egy kis karaktert, életet ennek az amúgy is különleges helynek. A Malom és Kacsát nem lehet nem szeretni és nem lehet elfelejteni sem, az érdekes és igényes helyszín pedig hozzájárul az itt tartott rendezvények, találkozók emlékezetességéhez is.
malom és kacsa | rendezvény | tata | nagy sztori | étterem | tamogatott tartalom
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!