Néhány úti cél egyszerűen örök klasszikusnak számít. Újra és újra bizonyít.
Talán már nem meglepő, hogy Párizs ismét az első helyen végzett az Euromonitor International "100 legjobb városi úti cél" rangsorában. Méghozzá zsinórban ötödször.
Az Euromonitor december végi tanulmánya szerint Európa dominál a globális turisztikai rangsor élén: az első öt helyből ugyanis négy európai városé lett.
Párizs 2025-ben több mint 18 millió látogatót vonzott, ami részben "erős turisztikai infrastruktúrájának, élénk kultúrájának és a fenntarthatóságra való törekvésének" köszönhető.
Fontos volt még persze a Notre-Dame újranyitása is, ami jelentős érdeklődést generált.
A francia fővárost Madrid követi a listán, amely fenntarthatósági kezdeményezéseiért és a városi mobilitás fejlesztéséért kapott leginkább elismerést.
Az első ötben szerepel még Tokió, mely a látogatói élményeivel és a nemzetközi sporteseményeivel hódít, aztán Róma, ahol új luxushotelek nyitása jelentette az izgalmakat, illetve Milánó, a divat és dizájn globális központja.
Az Egyesült Államokból egyetlen város került a top 10-be: New York City a hatodik helyet szerezte meg.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
legvonzóbb | párizs | legjobb | utazás | lista | városok
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez ma a világ leghosszabb repülőútja, de már nem sokáig
Kiderült, mely városok a legszebbek naplemente után
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


