Marie Kondo újra lecsap a rendetlen lakásokra.
Tovább terjeszkedik a Marie Kondo-birodalom: a japán rendrakásguru tavaly rukkolt elő első háztartásieszköz-kollekciójával, és most itt a második. A Container Store-ral közös terméksor száz dobozt és ládát tartalmaz, a cél, hogy mindegyikbe beletegyük a különböző színű és méretű, tarkabarka cuccainkat, hogy rendezettebbnek tűnjön a környezetünk.
A KonMari módszer tavaly emberek százezreit tette rendmániássá. A fiatal rendszakértő első könyve, az itthon Tiszta Öröm címen megjelent kötet több mint negyven nyelven olvasható, hatmillió példányban kelt el, és megjelent a folytatása is, a Rend a lelke mindennek. Időközben a japán hölgy több millió dollárt érő médiabirodalommá nőtte ki magát egy olyan szegmensben, amelyet egy marketingszakértő „lelkiismeretes luxusnak” nevezett.
Marie Kondo azt ígéri, a dobozók és tárolók segítenek rendet tartani a környezetünkben és magunkban is, méghozzá egy olyan időszakban, amikor a világban a káosz uralkodik.
Mondjuk van abban némi ellentmondás, hogy még több dolog kell a lakásunkba, hogy ami benne van, kevesebbnek tűnjön, de az élet néha csupa paradoxon.
marie kondo | the container store | doboz
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!