Rossz hír az amerikaiaknak: még nagyon sokáig kénytelenek lesznek maszkban utazni

A delta variáns terjedése miatt az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala 2022 januárjáig meghosszabbította a maszkviselésre vonatkozó előírásokat.

Ennek értelmében a repülőgépeken, a vonatokon, a buszokon és a repülőtereken kötelező lesz hordani a maszkot. Az idén januárban bevezetett, először szeptember 13-ig kitolt mandátum legalább 2022. január 18-ig érvényben marad.

A szabály betartásának ellenőrzése a repülőgépek fedélzetén eddig nagyrészt a légiutas-kísérőkre hárult, akik a fegyelmezetlen utasok számának aggasztó megemelkedéséről számoltak be. Sara Nelson, a légiutas-kísérők szövetségének elnöke szerint a maszkokra vonatkozó előírás meghosszabbítása "óriási segítséget jelentene az utasok és a légi közlekedésben dolgozók biztonságának megőrzése érdekében".

"A maszk a leghatékonyabb eszköz a Covid–19 terjedésének megállítására – mondta Nelson. – Mindannyian várjuk már azt a napot, amikor nem lesz szükség rá, de még nem tartunk ott. Koncentráljunk arra, hogy együtt legyőzzük a járványt."

A meghosszabbításra azért is volt szükség, mert az amerikaiak rekordszámban ültek repülőre ezen a nyáron, az adatok helyenként a járvány előtti időszak utazási statisztikáit idézték.

"A maszkok viselése repülőtereken, repülőgépeken, vonatokon és más tömegközlekedési eszközökön hatékony védelmet nyújt a vírus terjedése ellen, és növeli a lakosság utazásba vetett bizalmát – mindkettő kiemelkedően fontos a fenntartható gazdasági fellendüléshez" – mondta Tori Emerson Barnes, a U.S. Travel Association közügyekért és politikáért felelős ügyvezető alelnöke.

Az elmúlt hetekben jó néhány kedvelt úti cél vagy látványosság is bevezette Amerikában a beltéri maszkokra vonatkozó előírásokat, így tett Las Vegas, a Disney és a Carnival Cruise Line hajói is.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

tömegközlekedés | amerika | visszatér | utazás | bevezetés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom