A nagyközönség is láthatja a Maurer Dóra tanítványai című tárlatot Londonban – tudatta a Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság.
Csütörtök óta korlátozások nélkül látogatható a Londoni Magyar Kulturális Központ képzőművészeti kiállítása.
Június 29-én a londoni magyar nagykövetségen, a brit és a nemzetközi sajtó jelenlétében nyílt meg a Maurer Dóra tanítványai című tárlat, amelyet augusztus 12. és szeptember 19. között a nagyközönség is megtekinthet a Covent Gardenben, a David Kovats galériában – olvasható a közleményben.
"A kiállítás a Hinton Magazine szerint világos és átfogó képet ad a magyar kortárs képzőművészetről. A tárlat kulcsfigurája az ikonikus művész, Maurer Dóra, aki hatással volt a mai magyar képzőművészetre, és aki olyan művészek generációit nevelte fel, akik továbbviszik az örökségét és gazdagítják a nemzeti képzőművészeti szcénát" – írták.
"Két éve, 2019 augusztusában nyitott meg a Tate Modernben Maurer Dóra önálló tárlata a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. Most az a célunk, hogy megmutassuk, hogyan inspirálta Maurer tanárként a kortárs magyar művészetet. Ebben nagyszerű partnereink a képzőművészeti vásár műfaját Budapesten meghonosító, idén 10 éves Art Market Budapest és a Dobossy Aukciósházból is ismert Kováts Dávid, aki saját galériájával tavaly robbant be a londoni köztudatba" – idézi a közlemény Vincze Mátét, a londoni kulturális intézet igazgatóját.
Maurer Dórát a kísérletezésre való nyitottság, segítőkészség, közvetlenség jellemzi, hiszi, hogy a művész stílusa a megfigyelési folyamatok eredményeként fejlődik. A fiatal művészek felé tanúsított nyitottsága magyar művészek generációit inspirálta, akik tudásért, tanácsért, támogatásért fordultak hozzá – írja a tárlattal kapcsolatban a Little Observationist portál.
A szervezésben a Londoni Magyar Kulturális Központ partnerei az Art Market Budapest, az EDGE Communications, a David Kovats Gallery és a londoni CCI Comms voltak. A kiállításon többek között Chilf Mária, Cserny Márton, Nagy Barbara, Szegedy-Maszák Zoltán, valamint Wolsky András művei láthatók.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
kiállítás | london | maurer dóra | magyar
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!