Alapvetően ugyanolyan, részleteiben még jobb – Mazda MX-5-teszt

A Mazda lassan harminc éve nagyon tud valamit, és szerencsére még mindig nem felejtette el.

A Mazda márka alapítójának cége, a Toyo Cork Kogyo még a parafagyártást is tanulta, amikor az autóipar úttörői már sikermodellekkel kezdték megtölteni a bolygó útjait. Aztán 1931-ben jött végre a Mazda-Go, amit azonban még autónak nevezni is bátorság, inkább amolyan egy hengerrel motorizált, háromkerekű riksa volt – hiába szerették meg nemcsak Japánban, hanem Indiában és Kínában is, ki kell jelentenünk, hogy

a Mazda egyszerűen kimaradt az autótörténelem első több mint félszáz évéből.

Utána voltak birtoklási vágyra határozottan ingerlő modelljei – a Mazda Cosmo 110S-ért például súlyos áldozatokra is hajlandók lennénk –, ám ha azt keressük, mi volt a Mazda igazi érdeme a gépkocsik 1885-ben indult sztorijában, akkor a válasz biztosan az MX-5-ös lenne.

Roadsterek voltak korábban is, ebben sem tudott a Mazda első lenni, az 1989-ben bemutatott MX-5/Miata azonban addig soha nem látott vastagságú vásárlóréteg számára tette elérhetővé a roadsterezés lehetőségét és élményét. Pedig csak egy könnyű, kicsi, hátsókerekes, jó kétülésest árultak olcsón.

Az MX-5 lényegében ma is erről szól, persze a jelenlegi, ND-ként emlegetett negyedik generáció sokkal komolyabb autó, de még mindig olyan élményt nyújt, mint jóval drágábban is csak nagyon kevesen.

MX-5 félig-meddig már szerepelt a Roadsteren:

Igen, a Fiat 124 Spider nagyrészt egy Mazda MX-5 – illetlen, de nem jogtalan a kérdés: nem ez-e minden idők legjobb minőségű Fiatja véletlenül –, mégsem tudjuk az alapján megmondani, milyen is korunk MX-5-öse, egy elég lényeges eleme, a motorja ugyanis az olaszoktól származik.

A 124-est egy 140 lóerős motor hajtja, a Mazda roadster alapváltozatát pedig egy 130 lóerős. Tíz lóerő ebben a teljesítménykategóriában nem olyan sok – ahogyan azonban Tina Turner és David Bowie is alapvetően különbözött egymástól, hiába tupírozták mindketten a hajukat a nyolcvanas években, úgy a Mazda sem egy majdnem-Fiat, hanem egy teljesen másmilyen karakter.

A Fiat motorja turbós, alacsony fordulatról húz, a mindennapokban teljesen jókat autózunk vele. A 130 lóerős Mazdát viszont pörgetni, vagyis

taposni kell, ami nemcsak nekünk öröm, hanem érezhetően a kocsinak is,

és kik vagyunk mi, hogy megfosszunk ettől az élvezettől egy ilyen egyszerre szerethető és magas minőségű személygépjárművet.

Néhány hét különbséggel volt nálam a 124 és az MX-5-ös, de utóbbinál éreztem igazán késztetést arra, hogy cél nélkül – pontosabban az autózás élvezete céljából – menjek vele lehetőleg minél többet: az MX-5 karaktere jobban kiváltja ezt, mint az unalmassággal vagy átlagossággal szintén nem vádolható Fiat.

Ez az MX-5 is tudja tehát azt, amit eddig az összes – ahogyan az is a korábbi generációkhoz hasonlóan igaz rá, hogy az alapmotor kicsit kevés. Hiába számít kis izomgombócnak egy 130 lóerős, az MX-5-ösével nagyjából azonos tömegű kisautó, és hiába nagyon jó így is taposni a Mazda gázpedálját, azt érezzük, kellene még egy kis erő, hogy tökéletes legyen minden. Erre van a 160 lóerős változat, aki teheti, töltsön el néhány napot a kisebbel, mielőtt rendelne egyet, ne maradjon benne egy kis hiányérzet se.

Nem lehet nem szót ejteni az MX-5 formájáról: soha nem láttam bambának az előző változatot, de most rosszul jönne ki belőle, ha az új mellé állítanánk. Sokkal vadabb lett, miközben nem válik saját maga paródiájává: gyönyörűek a vonalak, kicsit gonoszak az első fényszórók, a kerek formából széthúzott hátsók pedig olyanok, hogy biztos mindig farral parkolnék vele a házam elé. Jogosan kapta meg a Red Dot: a legjobbak legjobbika dizájnelismerést.

Kevésbé MX-5-specifikus, de meg kell jegyezni, mennyit dob egy ponyvatetős autón, ha nem fekete a teteje – nem csak a karosszéria színére létezik ám több lehetőség, és nem is igényel a világ – remélem – sárga vagy ezüstösen csillogó vásznat, de egy kék vagy egy ilyen bordó rengeteget számít.

Ahogyan az is, ha nem fekete a beltér, hanem például világosabb barna, ez talán elvonja a figyelmet arról, hogy a Fiat 124 belseje gyakorlatilag teljesen azonos – persze a Fiat épül a Mazdára, nem fordítva –, nincs is ezzel baj, így legalább egyszerre lehetne a két típusnál javítani a szélvédelmen és a hifin.

Még egy dicséret jár a Mazdának:

abban sem változott az azóta a világ legsikeresebb roadsterévé váló MX-5 alapfilozófiája, hogy elérhető.

6,4 millió forintos indulóárat persze nem minimálbérhez és sokéves futamidőre vett olcsó családi autók árcédulájához kell hasonlítani, hanem roadsterekhez vagy bármilyen karosszériaváltozatú élményautókhoz. Rögtön ki fog derülni: ilyen örömöt ennyiért senki nem ad.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)

nagy sztori | mazda | teszt | mazda mx-5 | roadster