Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja 20. alkalommal mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit az idén. A nemzetközi előzsűri közel 200 alkotás közül választotta ki a legjobbakat, amelyek a november 8-i döntőben mutatják be munkájukat a médiazsűri és a közönség előtt az Urániában. A közönségszavazás és a jegyértékesítés elindult.
A MÉD-et az Építészfórum két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa. Idén összesen 76 épületet, 89 tervet és 30 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy közösségi alkotótér, egy monostor, egy kulturális központ, egy óvoda és egy családi ház verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással.
A döntősök
Az épület, terv és épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a Közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 döntőse a Média Építészeti Díjáért versenyez.
Épület kategória – Közönségdíj-jelöltek
- A Budapesti Német Iskola új épülete, Budapest. Tervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda. Fotó: Jaksa Bálint
- DEAC – Meglévő lelátóépület felújítása és bővítése többfunkciós épülettel, Debrecen. Tervező: Biró és Társa Építésziroda Kft.
- H151 ötlakásos társasház Lipótmezőn, Budapest. Tervező: Studio Kraft
- KENDERHÁZ, Szentendre. Tervező: Projectroom
- Esterházy-kastély Látogatóközpont, Balatonfüred. Tervező: MCXVI Építészműterem
Épület kategória – Finalisták
- Csűr-rekonstrukció, kulturális központ, Zetelaka. Tervező: DPDAstudio
- Szárító, Debrecen. Tervező: dmb építész műterem
- Pálos Monostor, Hargitafürdő. Tervező: Macalik Arnold, Lázár Csaba, Szilágyi-Bartha József
- Vertfalú ház felújítása és bővítése, Velence Ófalu. Tervező: Bordás Mónika, Bordás Tamás
- Gyöngyszem tagóvoda, Budapest. Tervező: Archikon
Terv kategória – Közönségdíj-jelöltek
- Kerékpáros hostel, Komárom. Tervező: Imre Flóra
- Építőipari labor, Budapest. Tervező: Kustra Vencel
- Demenciabarát Idősek Otthona, Mosonmagyaróvár. Tervező: Prépost Adrienn Anna
- Multidiszciplináris Művészeti és Inspirációs Központ – MMIK revitalizáció, Zalaegerszeg. Tervező: Gyarmati Dóra
- Sörállomás, Pusztaszabolcs. Tervező: Dózsa Bercel
Terv kategória – Finalisták
- Térértelmezési kísérletek: nyitott művészeti tér a zártkertek világában, Törökbálint. Tervező: Varga Liza
- A Boly, Budapest. Tervező: Majnár Rebeka
- A Richards Richard posztó-szövetgyár területének revitalizálása, Győr. Tervező: Horváth Gábor, Horváth Gergely
- KÖZTES HELY – Hordalékterek és rétegközösségek a Duna mentén, Budapest. Tervező: Skrabák Julianna
- Roma Parlament és közösségi ház, Budapest. Tervező: Winkler Rebeka
Épített környezet kategória – Közönségdíj-jelöltek
- ´Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben´ kiállítás installáció, Budapest. Tervező: Vannay Architecture
- Töredékek/Fragments, Mikháza. Tervező: Sági Gergely
- MOME Pavilon, Taliándörögd. Tervező: Tóth Ádám, Tasnádi Gergely
- Árnyasvár – Legéndi gyerektábor, Legénd. Tervező: Bognár Gergely, Dobos Bence László, Bognár Petra
- Dangubáló a Hernád partján, Szentivánbaksa. Tervező: Szentirmai Tamás DLA, Boros Miklós János DLA, Kállay Ferenc, Keller Ferenc, Zsiros Renáta
- Közösségi csűr, Nagykökényes. Tervező: Kollektív Műterem
- Turbine iroda, Budapest. Tervező: Paradigma Ariadné
- A csákányospusztai templomrom felújítása, Tatabánya. Tervező: KÖZTI
- Termelői piac, Bercel. Tervező: Kovács Zoltán, Ostoróczky Nóra
- PIKSZIS Kultúrpont, Budapest. Tervező: INDIVIDIN design studio
Az elbírálás első lépéseként a nevezett alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában, akik döntősként a közönségdíjért versenyeznek, emellett megjelölte azokat a döntősöket is, akik a MÉD gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt. Idén először, az ötödik finalista épületet a közönség szavazta meg.
A nemzetközi előzsűri 2011 óta szelektál a pályázatok között, ennek köszönhetően az Építészfórum ezidáig több mint 20 nemzetközi szakértőt invitált arra, hogy megismerjék és véleményezzék a magyar építészet legfrissebb munkáit. Az előzsűri elnöke idén Matteo Costanzo, a római 2AP+A építésziroda társalapítója volt, további tagjai Jack Self, a londoni Real Review főszerkesztője, Cătălina Frâncu, a bukaresti székhelyű Zeppelin magazin főszerkesztő-helyettese és Francesco Degl´Innocenti, a holland VOLUME magazin szerkesztője voltak. A zsűri munkáját Hulesch Máté és Borenich Levente, az Építészfórum munkatársai segítették.
(Forrás: közlemény, nyitókép: Kenderház, Fotó: Juhász Veronika)
díj | dizájn | építészet | média építészeti díja | méd
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!