Még lehet játszani a százmilliókat érő Picasso-festményért

Egymillió eurót (340 millió forintot) érő eredeti Picasso-képet vihet haza egy szerencsés – mindössze száz euróért.

Ősszel hirdették meg Franciaországban azt a jótékony célú akciót, melyen egyvalaki Pablo Picasso Nautar Morte (Csendélet) című festményével lehet gazdagabb, ha megvásárolja a száz euróba kerülő sorsjegyet, és kihúzzák a nevét a sorsoláson.

Az 1921-ben készült alkotás Picasso realista és kubista áramlatokat szintetizáló korszakában született, és eddig David Nahmad műgyűjtő tulajdonaként a párizsi Picasso-múzeumban pihent. A szervezők nagyjából húszmillió eurót szeretnének összegyűjteni a projekttel, a bevétel jelentős hányadát pedig a Care in Africa nevű segélyszervezet kapná. David Nahmad egymillió eurót megtartana magának.

Egy újság és egy abszintos üveg geometriai kompozíciója szerepel a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festőjének 22,9x45,7 cm-es képén, amelyet a művész két gyermeke, Maya Widmaier-Picasso és Claude Ruiz-Picasso hitelesített. Sorsjegyet ide kattintva lehet még vásárolni, egy fő maximum harminc darabot vehet. A sorsolás március 30-án lesz Párizsban.

Ez is érdekelhet:

Elmeháborodott vagy lángelme? – Bizarr művész sztorik Salvador Dalíról

Salvador Dalí a legpopulárisabb szürrealista művész, aki mesteri szinten tudta provokálni a közönséget.

(Fotók: Uncrate, Getty Images)

jótékonyság | párizs | kép | száz euró | picasso

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom