Még leírni is igencsak borzasztó, de talán nem lehet többé a Balatonban fürdeni a következő évtizedtől

A Balaton vize tizenöt éven belül fürdésre alkalmatlanná válhat, 2050-re pedig kiszáradhat. Mindezt a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa, Tóth Viktor mondta el egy interjúban.

A kutató többek között arról beszélt, hogy a Balaton ellenne magában, amennyiben az ember nem avatkozna bele folyton az „életébe”.

„A túlstabilizált szint mögött gazdasági és turisztikai érdekek állhatnak, biológiailag nem indokolt mindez.

A változó vízszintnek ugyanis biológiai, ökológiai és limnológiai előnyei is akadnak, ezeknek pedig kizárólag csak a pénzügyi szempontok mondanak ellent.”

Ugyanakkor a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben is azon a véleményen vannak, hogy a vízpótlás lehetőségét meg kell teremteni a száraz időszakokban, amikor a tó vízgyűjtőjében egyszerűen nincs elég csapadék. A tihanyi székhelyű kutatóintézet munkatársai a Balaton védelmével foglalkoznak, de hogy az általuk javasolt tanácsokat végül megfogadják, az nagy talány. Nem olyan régen például a vízszintszabályozással kapcsolatban a vízügyi szakemberek nem fogadták el az észrevételeiket.

Egyes előrejelzések szerint 2200-ra a tó kiszáradhat. Tóth Viktor ilyen nagy távlatra nem szeretne jósolni, ugyanakkor úgy véli, hogy mindez már 2050-re bekövetkezhet, és

már 2035-re is fürdésre alkalmatlanná válhat a Balaton vize.

„Ez egy nagyon rossz forgatókönyv” – hangsúlyozta a kutató, aki szerint annál nagyobb lesz a baj, és annál hamarabb jön el, minél tovább halasztják az észszerű, tudományos megalapozottságú, és nem gazdasági érdekek vezérelte beavatkozást.

Ez is érdekelhet:

Kiderült, hogyan lehetne vonzóvá tenni télen a Balatont

Ez nemcsak a magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné

(Forrás: Sokszínű Vidék, Sonline)

| balaton | kiszáradás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom