Egy feltételnek mindenképp teljesülnie kell, hogy a spanyolok fogadják a turistákat

A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik.

José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy hétfői televíziós interjúban elmondta: "Nem engedélyezhetjük a külföldiek szabad mozgását, amíg a spanyol lakosságé korlátozott. A turisták fogadása akkortól lesz lehetséges, ha már a spanyolok is elhagyhatják a lakhelyük szerinti megyét."

A tárcavezető hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az országot egészségügyi szempontból is vonzóvá tegyék. A turizmusnak biztonságra, bizalomra van szüksége.

Spanyolországba csak a spanyol állampolgárok, az ott élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező uniós állampolgárok, valamint a határon át naponta átjáró munkavállalók léphetnek be, eltekintve egyes rendkívüli indokolt esetektől.

A külföldről érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, kivéve az áru- és személyszállításban dolgozókat, illetve az ingázó munkavállalókat.

A korábbi öt helyett már tizenhárom repülőtér fogad nemzetközi járatokat. A leszállást követően megmérik az utasok testhőmérsékletét, akiknek kérdőívet kell kitölteniük egészségi állapotukról. Hétfőtől a szállodák, megkötésekkel ugyan, de nyitva lehetnek az ország területének hetven százalékán, ott, ahol a járványügyi korlátozások enyhítésének első fázisa már életbe lépett a tervezett négy, egyenként kéthetes fokozatból.

Nem tartozik közéjük a két legnagyobb és turisztikailag legforgalmasabb város, Madrid és Barcelona, ahol a legtöbben fertőződtek meg az új koronavírussal. A spanyol szállodák és turisztikai szálláshelyek szövetsége (Cehat) szerint a hotelek többségét nem éri meg kinyitni addig, amíg nincsenek turisták.

Ez is érdekelhet:

Elképzelhető, hogy Velence végre meglépi azt, amit már régen meg kellett volna

A koronavírus megjelenése előtt rengeteget cikkeztünk a túlturistásodásról. Ennek a jelenségnek az egyik nagy vesztese Velence volt, most viszont úgy tűnik, a város tanult a hibákból.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

nagy sztori | enyhítés | külföldiek | turisták | turizmus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom