Még szombatig pörög a Dubaj Dizájn Hét

Aki a hétvégéig megfordul az Egyesült Arab Emirségek koronaékszerében, annak ide mindenképpen érdemes ellátogatnia.

Miért? Azért, mert a szervezők minden idők legjobb dizájnfelhozatalát ígérték be, és nem a homokkal teli levegőbe beszéltek. A Jameel Arts Centre-ben megrendezett eseményen erős a nemzetközi mezőny, megtalálható közöttük a párizsi és Los Angeles-i székhelyű Marc Ange, vagy az angol szobrász, David Harber. A nagyágyúk mellett haladó szellemről tanúbizonyságot téve végzős dizájnerek munkáit is a nagyérdemű elé tárják, ami szokatlan és megsüvegelendő gesztus, illetve a régió szellemiségétől eltérően a női dizájnerek is előtérbe kerülnek – ami szintén olyan tett, amit állva tapsolunk.

A sorrendben negyedik fesztivál szervezői szakértők szerint olyan programot tettek le az asztalra, amivel a DDH az A kategóriás dizájnhetek sorába lépett. Az még kérdés, hogy a helyi, illetve régiós dizájnatmoszférára ez milyen hatással lesz, de az biztos, hogy a szombatig tartó programot érdemes felkeresnie azoknak, akik éppen Dubajban vannak – akárcsak egy napra, mielőtt továbbrepülnének dél-ázsiai céljuk felé.

Az eseményről többet itt.

Ez is érdekelhet:

Különös világválogatott bukkant fel Brazíliában

Világhírű építészekből áll, akik a dél-amerikai ország minden részén terveznek, ráadásul teljesen eltérő funkciójú épületeket.

dubaj | dizájn | marc ange | dizájn hét

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom