Meglepő véget ért a 36 millió forintos banán története

Egy másik művész radikális performansszal támadta meg a hírhedt gyümölcsöt.

Mint azt a Roadster is megírta, a még ma is futó art Basel Miamin egy árverésen 120 ezer dollárért kelt el Maurizio Cattelan alkotása, egy ragasztószalaggal a falra erősített banán.

Az abszolút kortárs műalkotás az olasz Maurizio Cattelan szobrászművész munkája, aki boltban vásárolt banánból és ragasztószalagból készítette a Komédiás című művét. Később kiderült, hogy az alkotást egy francia nő vásárolta meg, és még két ugyanilyet kreált a művész – az utolsó darabot a múzeumnak tervezik eladni nagyjából 150 ezer dollárért.

Nos, tegnap délután kettőkor egy New York-i performance-művész, David Datuna odalépett a Emmanuel Perrotin Galéria külső falára rögzített banánhoz, levette a helyéről, és befalta.

"Az egyik művész megeszi egy másik művész munkáját" – mondta később a New York Post-nak. Datuna el is nevezte a performanszát: Az éhes művész.

Dave Datuna és a hét főszereplője

A galéria jelentette az esetet, de Datuna meglépett a helyszínről. Lucien Terras szakértő szerint a műalkotás ezzel nem pusztult el, az ugyanis nem egy banán volt, hanem maga az idea. A galéria dolgozói egyetérthettek vele, ugyanis gyorsan visszaragaszttottak egy másik banánt a helyére.

Nincs kétségünk afelől, hogy az idei Art Basel Miami „a banán éveként” fog bevonulni az emlékkönyvekbe.

miami | banán | david datuna | maurizio cattelan | art basel | new york

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Sejtelmes tájak, rejtett kincsek nyomában
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom