Beindult és banánnal sokkolt az Art Basel Miami

A nyugati hemiszféra legnagyobb kortárs művészeti összeseménye, az Art Basel amerikai kiadása csütörtökön indult, de máris sokkolta a világot.

Történt, hogy a patinás művészeti vásár aukcióján valaki 120 ezer dollárt (közel 36 millió forintot) fizetett egy ragasztószalaggal falra rögzített banánért.

Az abszolút kortárs műalkotás az olasz Maurizio Cattelan szobrászművész munkája, aki boltban vásárolt banánból és ragasztószalagból készítette a Komédiás című művét. Később kiderült, hogy az alkotást egy francia nő vásárolta meg, és még két ugyanilyet kreált a művész – az utolsó darabot a múzeumnak tervezik eladni nagyjából 150 ezer dollárért.

A december 8-ig tartó négynapos művészeti vásár kétszázhetven galériát lát vendégül a Miami Beach Convention Centerben, ahol több mint négyezer művész mutatja meg magát a várható nyolcvanezer érdeklődő, kereskedő, gyűjtő és rajongó előtt.

Miami mellett Bázelben és Hongkongban is megrendezik a Svájcból indult patinás vásárt, amely kategóriájában abszolút az élmezőnyben található: felkészültségben és kínálatban egyaránt kiemelkedőnek, ha nem a legjobbnak mondható. Az Art Basel ráadásul minden évben egy igen részletes és alapos katalógusban mutatja be a kiállító galériákat azok elérhetőségeivel együtt, tehát networking szempontjából kiváló lehetőség, és akkor még nem is beszéltünk a fagyos decemberhez szokott európai ember számára ilyenkor léleksimogatóként ható kora nyári időjárásról.

Ez is érdekelhet:

Jövő nyáron mindenki eldöntheti Budapesten Banksyről, hogy zseni-e vagy vandál

A kiállítás elsöprő sikert aratott már Moszkvában, Szentpéterváron és Madridban is.

(Fotó: Getty Images)

banán | program | művészeti vásár | art basel | aukció

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom