Close
Olyan helye lett Budapestnek, amilyen még nem volt – Megnyitott a Főfotó

Olyan helye lett Budapestnek, amilyen még nem volt – Megnyitott a Főfotó

Nevezhetjük concept coffee shopnak, vagy fotólabornak extrákkal. De mondhatjuk azt is, hogy fotós arthub. Vagy a filmaficionadók Wakandája, ahol minden az analóg fotózás köré szerveződik. Ez a hely bármi lehet, csak akarnunk kell.

Ritkán megy az ember úgy kávézóba, hogy be kell csengetnie oda, márpedig a Főfotóval ez a helyzet. Bizony. Ott állok a Baross utca 10.-es szám alatti kapualjban, csengetek, mintha Kovácsékhoz jönnék, aztán berregés, én pedig betolom az ajtót. Bejutottam. Utoljára a már megszűnt Hidegszoba idején volt ilyen „jövök látogatóba” érzésem, a Dob utcai galériába is fel kellett csengetni, aztán felsétálni a másodikra Tillingerékhez. Nyugaton egyre többször látni hasonlót, pop up kiállításokat szerveznek hotelek fürdőszobáiba, divatbemutatókat elhagyott gyártelepekre, és így tovább. Frissítő minden új megoldás. Ez is.

De vissza a Baross utcába! Átsétálok a gangon, jobbra fordulok, majd felsétálok egy lépcsőn, és már meg is érkeztem Budapest új, hibrid spotjába. Nehéz meghatározni ennek a lénynek a pontos kilétét, ez a hely ugyanis olyasmi, ami eddig nem volt a fővárosnak: egyszerre galéria, fotószaküzlet, labor és kávézó. Egy perc múlva már egy ülőbútort szerelek össze Krasznai Jánossal, az egyik alapítóval. Hamarosan megtudom, szinte mindent a tulajok csináltak saját kezűleg, mivel ők is belefutottak abba a sokak által ismerős helyzetbe, hogy nem találtak egy tisztességes csapatot, aki hajlandó lett volna felújítani az ingatlant. A végén már egy tisztességtelen csapattal is kiegyeztek volna, de aztán úgy döntöttek, maguk fognak neki a restaurálásnak.

“Festettünk, barkácsoltunk, padlót öntöttünk, csiszoltunk, fúrtunk, szereltünk. Ráment a nyarunk, de remekül éreztük magunkat, és így tényleg olyan lett, amilyennek megálmodtuk.”

Klassz helyen van a Főfotó, az ablakok egyik fele a Baross utcára néz, a másik az Ötpacsirtára, ebben az utcában laknak a MÁV Szimfonikusok, ha nyitva hagyják az ablakokat, zenével telik meg az utca. A Szabó Ervin könyvtár meg az egyetemek miatt rengeteg a fiatal, szóval szerethető része ez Pestnek, és még szerethetőbb lesz a Főfotó megnyitásával. Mert a Főfotó egyszerre hoz ide egy jó kávézót, egy ismét egyre népszerűbb aktivitást, az analóg fotózás iránti szenvedélyt, a fotóművészetet és egy nagy adag régi iskolás fineszt. Pár perc múlva megérkezik a másik alapító, Zsigmond Gábor, és átülünk a trendin kopottas kávézórészbe, ami olyan fényben úszik, hogy egy Kardos Sándor szintű operatőr sem világítana jobbat.

Krasznai János és Zsigmond Gábor a kilencvenes évek elején kezdték a karrierjüket, a rendszerváltás utáni Magyarország első reklámfotósai közé tartoztak. Azóta a reklámtól a fotóművészet irányába tolódtak, kiadtak közösen három albumot, több magazint is irányítottak, és mivel régi páros az övék, minden bizonnyal tudják, mit fog mondani a másik, mielőtt az megszólalna.

“Úgy hangzik, mintha nagyon öregek lennénk, pedig csak a technika fejlődött gyorsan – fog bele Krasznai. – Mi még analóg fotózással kezdtük a pályánkat. 1994-ben készítettünk egy Magyarok ’94 című albumot, és ehhez fotóztuk le New Yorkban a magyar ENSZ-nagykövetet. És nem vártunk az előhívással addig, hogy hazaérjünk, még ott New Yorkban előhívtuk a filmet. Látni akartuk, hogy sikerült-e, nem szúrtuk-e el, nem kell-e megismételni. Ma, a digitális korszakban már nehéz elmagyarázni, hogy ha filmre fotózol, akkor nem látod azonnal a végeredményt.”

“De azért nem arról van szó, hogy ellenségei lennénk a digitális technikának – teszi hozzá Zsigmond Gábor. – Mindegyik stílusnak megvan a maga helye.”

“Az analóg fotózás iránti tiszteletünk fontos motiváció volt – folytatja Krasznai János. – Egyrészt úgy látjuk, hogy a film megint divatba jön, másrészt ez olyasvalami, amit szívesen népszerűsítenénk, akár tanítanánk is.”

Férfiak a pult mögött

A kávézóból nyíló fotósbolt egyik sarkából nyílik a labor, ott hamarosan a jótékony vörös fényben filmet fognak előhívni. Krasznaiék úgy képzelik, ők is beállnak majd a sötétszobába, de olyan is előfordulhat, hogy a pult mögött próbálják ki magukat – no nem napi tizenkét órában, hanem ha éppen úgy alakul.

Ha már szóba hoztuk a pultot, említsük meg, hogy a feketék és latték a Kávétársaság kávéiból készülnek majd, lesznek kisüzemi sörök, szendvicsek és sütemények is, szóval akkor is beülhetünk kávézni, ha nincs egy tekercs AGFA a zsebünkben, és nem tudjuk, ki az az Ansel Adams. A galéria egyben közösségi tér is: decemberben lesz itt könyvklub, már cégek is megtalálták céges rendezvényekre a helyet, amely egyébként tökéletes alkalmas filmvetítésre, vagy mondjuk egy kisebb koncertre is. Az elsődleges cél fotókiállítások bemutatása, de a tulajdonosok alaposan meg fogják fontolni, kinek a munkái kerülhetnek ki a falakra.

“Igyekszem úgy fogalmazni, hogy ne hangozzon arrogánsnak – kezdi Krasznai, és becsszó, valóban nem hangzik annak –, de mi sokat látott, különleges ízléssel és értékítélettel megáldott emberek vagyunk. Szűrni szeretnénk, hogy mi jöhet be ide, azaz nem kereskedelmi alapon gondolunk a galériára. És ami ide bejut, abból mi szeretnénk egy saját gyűjteményt építeni, ami vagy a Főfotóé, vagy a miénk lesz. Még nem döntöttük e Zsigával, hogy mi leszünk-e az új Ludwig házaspár, de majd kiderül.”

Ez egy négy az egyben hely

Nevezhetjük concept coffee shopnak, vagy fotólabornak extrákkal. De mondhatjuk azt is, hogy fotós arthub. Vagy a filmaficionadók Wakandája, ahol minden az analóg fotózás köré szerveződik. Ez a hely bármi lehet, csak akarnunk kell.

“Bécsben, Berlinben és New Yorkban láttunk hasonlót – mondja Zsigmond Gábor. – Bécsben például a Polaroid társalapítója csinált valami ilyesmit, de ott a Polaroidra van felfűzve minden. A film reneszánsza egyre inkább itt van, és úgy érzem, hogy ennek mi most itt, Budapesten sikeresen elébe mentünk.”

“A fotográfia igazság.” Jean-Luc Godard

Az ipari lámpák diszkét bája

A koncepció mellett van még egy nagyon erős és egyedi motívuma a Főfotónak, ez pedig a belső dizájn. Zsigmondék mellett ebben még benne van a keze Krasznai János feleségének, Prokopp Dórának is, aki bő tíz éve megálmodta éttermük, az óbudai Pastrami belső terét is. Itt a dizájnt indusztriális vintázsnak nevezném, hatalmas ipari lámpák és neonok világítják meg a tereket, az egyik falnál fém orvosiszekrény, a fotósfelszerelések, szakkönyvek és aukciókon vásárolt, lejárt nyersanyagok egy méretes vitrinben kapnak helyet. Utóbbit egy szarvasi ékszerészboltból szerezték, avítt, sokat látott, de méltóságát megőrzött bútordarab ez, úgy is mondhatnánk, a vitrinek Őze Lajosa.

“János igazából egy ószeres, ez van a névjegyén is, ha megnézed – mókázik Zsigmond Gábor. – Ráadásul nagyon jó fotós is, de szerintem sokkal jobb asztalos.”

“Mi a Filmmúzeum tévécsatornát csináltuk 1999-től kezdve tíz éven át – idézi fel Krasznai János –, és akkoriban omlott össze a kismozik hálózata, plusz rengeteg régi gyár zárt be, és mi sok ilyen helyen megfordultunk, és rengeteg mindent felvásároltunk. Egy ideig ezek díszletek voltak filmmúzeumos műsorok számára, aztán amikor kiszálltunk a médiából, a garázsunkban kötöttek ki, de én ezt a helyet már inkább raktárnak hívom, mert autó sosem állt benne. Az ott felhalmozott rengeteg tárgyból most sok átkerült ide. De az egyik legfontosabb tárgyunk egy vadonatúj szerzemény: a váci tizenhárom emeletes Forte fotókémiai ipar egykori büszkesége, egy hatalmas neonlogó ide került a Főfotóba, miután megvásároltuk.

Fotósnemzet vagyunk, vegyük észre

Aztán a dizájnról ismét a fotózásra terelődik a szó, úgyhogy egy pillanatra sem kétséges, mi az a szervezőerő, ami irányítani fogja ezt a helyet. Az analóg fotózás mellett a digitális fényképezés híveit is ki akarják szolgálni, továbbá lesznek itt Instax kamerák, mindenféle kiegészítők, kütyük, és itt lesz a Fuji-féle Wonder Photo Shop első magyarországi állomáshelye is. A legfontosabb nyersanyag azonban a film, és annak nemcsak a jelene és a jövője fontos a párosnak, hanem a múltja is.

“Szeretnénk megmutatni, hogy a magyar egy fotósnemzet, és olyan művészeink vannak, akik nem csak szerintünk világhírűek” Zsigmond Gábor

“Sehol a világon nem kell elmagyarázni azt a terméket, hogy »híres magyar fotós«, mert azt, hogy Capa, Brassai, Kertész meg Moholy-Nagy, aki kicsit is ismeri a fotózást, érteni fogja. De mondhatnám Petzvál Józsefet is, vagy a MOM-ot, ami egy méltán világhírű gyár volt fénykorában. Ezért is fontos nekünk ez a Forte kiírás, és egy csomó olyan tárggyal rendelkezünk, ami a magyar fotózás ipari részére utal.”

“Vagy ott van Dulovits Jenő – veszi vissza a szót Zsigmond –, aki fotótechnikában alkotott olyat, amiért még mindig oda van az egész világ.”

Amint kisétálok a kapun, és körbenézek a nyüzsgő Baross utcán, az jut eszembe, hogy ugyan ilyen hely, mint a Főfotó, még nem létezett Budapesten, ráadásul éppen csak megnyitott, de máris beleszőtte magát a város szövetébe. Olyan, mintha mindig is itt lett volna, csak eddig nem vettük észre. Talán megbújt a fénytörésben, ki tudja.

A főfotósok nagy megnyitót nem terveznek, december elején csendben indítják el a helyet. Aki szeretné megtudni, milyen ez a négy az egyben hibrid, az sétáljon el a Baross utcába, álljon be a 10.-es szám alá a kapauljba, és csengessen be a Főfotóhoz. Be fogják engedni.

Itt a Roadster legújabb, negyedik száma!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom