Március van még csak, de már itt a JUNE, ahol a nyár nem évszak, hanem hangulat.
A MOM Parkban debütáló JUNE egy olyan gasztrotér, amely a találkozásokra, a közös étkezésekre és az együtt töltött időre épül. A koncepció egy olyan helyet képzel el, amely természetesen illeszkedik a nap különböző pillanataihoz, így reggel egy kávéra lehet beugrani, napközben egy ebédre vagy találkozóra ülünk be, este pedig barátokkal osztunk meg néhány fogást az asztalnál.
A JUNE középpontjában a megosztás áll. A konyha alapvetően közel-keleti inspirációból merít:
zöldségközpontú, friss és karakteres ízekkel dolgozik, miközben olyan fogások is helyet kapnak az étlapon, amelyekhez mindig jó visszatérni, legyen az egy gulyás, egy borjú bécsi, egy marhapörkölt vagy egy csirkepaprikás.
Az ételek jelentős része az asztal közepére kerül, mert a közös étkezés természetes módon hozza közelebb egymáshoz az embereket.
A reggeli kávézás, a nappali találkozások és a közös ebédek ugyanolyan hangsúlyosak, mint az esti vacsorák. Az italválaszték is ezt a gondolkodást követi: natúr borok, kisebb champagne-házak tételei és egy kifejezetten erős alkoholmentes kínálat jelenik meg az itallapon.
A tér hangulata világosabb, lazább és természetesebb. Mediterrán és enyhén trópusi pillanatok, sok növény, lounge-jellegű ülőhelyek és piacszerű elemek alakítják a környezetet.
A Zsidai Group által működtetett JUNE majd nemcsak étteremként működik majd, hanem nyitott gasztronómiai platformként is. Pop-up események, vendégséfek, közösségi együttműködések is részei a koncepciónak. Érdekesség még, hogy a JUNE-ban nincs szervizdíj.
June | magyaros | konyha | megosztás | alkotás utca | közel-kelet
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A foci miatt jöttek Amerikába, de egészen másért őrülnek meg a szurkolók
3 házi fagylalt, ami a nyár kedvence lehet
A whiskey-s koktél, amit mindenkinek ismernie kell
A Costes Csoport négy étterme is felkerült a Wine Spectator 2026 díjazottjai közé
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!






