Megnyitottak a Vatikáni Múzeumok, és ennek a helyiek örülnek a legjobban

Miután a történelem során másodszor be kellett zárniuk, a napokban ismét megnyithattak a Vatikáni Múzeumok.

A Vatikán nyilvános művészeti ​​múzeumaiban a római katolikus egyház és a pápaság által az évszázadok során felhalmozott hatalmas gyűjtemény található, amely az egyik legfontosabb és legnagyobb a világon.

Az ókori közel-keleti (Egyiptom és Asszíria), illetve görög-római, valamint etruszk-italikus művészet remekeitől kezdve a kora keresztény, középkori műalkotásokon (3–14. század) és a reneszánsz művészetén át (15. század) egészen a 19. századig mutat be műremekeket, de a modern művészetek alkotásai is megtalálhatóak. A legismertebb rész, amelyet a látogatása során megtekinthetünk, Michelangelo Sixtus-kápolnája.

A Róma által körbeölelt Vatikánváros múzeumai közel hétmillió látogatót vonzottak 2019-ben. Közülük rengetegen órák hosszat voltak kénytelenek sorban állni, hogy megnézhessék a Vatikáni Múzeumok ötvennégy galériájának remekműveit.

Mivel a koronavírus-járvány miatt az egész világon utazási korlátozások vannak érvényben, az újbóli megnyitás olyan lehetőséget ad a helyieknek, amilyenre korábban nem sok esélyük volt:

tömeg és sorban állás nélkül, nyugodt körülmények között nézhetik meg a múzeumokat, és először lesz rá alkalmuk, hogy munka közben figyelhessék a restaurátorok munkáját.

A Vatikáni Múzeumok hétfőtől szombatig tartanak nyitva, előzetes online foglalással lehet belépőhöz jutni, de a szokásos, négyeurós díjat ezúttal elengedik. Az arcmaszkok használata és a távolságtartás kötelező, a bejáratnál testhőmérsékletet mérnek. A csoportos túrák húsz főre korlátozódnak.

A 16. században épült Vatikáni Múzeumok a pandémia miatt nyolcvannyolc napig tartottak zárva. A hetvenezer darabos gyűjteménnyel rendelkező intézményeket a történelem során eddig mindössze egyszer, Róma bombázásának idején, 1943-ban kellett bezárni. Igaz, akkor tizennégy hónapra.

Olasz helyzet

Február elsejétől Olaszország egész területén feloldották a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindult a vendéglátás, újranyitottak a múzeumok. Megteltek a bárok, a presszók és az éttermek teraszai a szigorú korlátozások oldásának első napján, és hosszú sorok álltak az újraindulást ünneplő múzeumok bejáratainál is.

(Forrás: Wikipedia, Travel and Leisure, fotók: Unsplash)

Michelangelo | látogatható | egyedi | őjra | élmény

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom