Mégsem nyit újra szeptemberben sokak kedvenc turistaparadicsoma

Az ok: a növekvő esetszám.

Remekül haladtak az újraindulás előkészületei Indonéziában, szigorú előírások betartásával gyakorlatilag minden készen állt a szeptember 11-ei nyitásra. Ez többek között azt jelentette, vagyis jelentette volna, hogy az itthon kedvelt Balin is szívesen látják a külföldieket egy kis utószezonos pihenésre az ősz első napjaitól kezdve.

A világ egyik legszebb úti célján, a nászutasok Mekkáján egyébként nemrég mi is megfordultunk: hetekig jártuk egy szál robogóval Indonézia ikonikus szigetét, hogy belélegezzük és jobban megismerjük Délkelet-Ázsia kultúráját, ízeit, embereit, tájait. Közben pedig folyamatosan megörökítettük a legkülönlegesebb helyeket – köztük Bali hegyvidékének rizsteraszait.

Sajnos az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, ezért az ország elöljárói úgy döntöttek, egyelőre nem nyitják meg a határokat a turisták előtt.

A kormány inkább az állampolgárait ösztönzi belföldi utazásokra, amivel tervei szerint életet lehelne a világjárvány alatt bedőlt vendéglátóiparba.

Pontos részleteket még nem tudni, de vélhetően ebben az évben már nem léphetnek be külföldiek Indonéziába (leszámítva a diplomatákat, az egészségügyi dolgozókat és a munkavállalói, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezőket).

Ez is érdekelhet:

Ami a világ egyik legszebb szigetéről az útikönyvekből kimarad – 15 tipp, ha Balira utazol

Több hétig jártuk a trópusi szigetet, ajánlunk pár jó programot, és segítünk, hogy ne kövesd el azokat a hibákat, amiket mi.

(Forrás: destinasian.com, fotók: Pixabay)

újranyitás | covid-19 | indonézia | koronavírus-járvány | bali

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom