Nyugaton kell keresni.
Szombathely Magyarország legboldogabb városa, a második helyen Nyíregyháza áll a boldogság világnapja alkalmából készített kutatás szerint – közölte a Jobb Veled a Világ Alapítvány.
A közlemény szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK) Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja Oláh Attila professzor irányításával, a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve 2020. április 1. és a 2021. március 15. között végzett felmérést, amely alapján összeállították a 2020–21-es Boldogságtérképet.
Ennek az időszaknak egyik, az egész társadalmat érintő jellemzője a koronavírus-járvány megjelenése volt, a térkép ezért a pandémia fenyegetettségében élő Magyarország boldogságtérképe.
A főbb eredmények szerint a magyar lakosság boldogságszintje a 2019-ben mért értékekhez képest minimálisan csökkent, de régiónként, megyénként és megyeszékhelyenként eltérően alakul. A Dél-Dunántúlon, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon szignifikánsan csökkent a boldogságszint, a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon viszont nőtt. Megyék szintjén Hajdú-Bihar, Békés és Somogy megyében csökkent a boldogságszint, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében nőtt.
A megyeszékhelyek közül Szombathely lett Magyarország legboldogabb városa, a második helyre Nyíregyháza került. Debrecenben, Győrben és Tatabányán csökkent, Budapesten szignifikánsan nőtt a boldogságszint.
Ismertették: a nők jóllétszintje magasabb, életkor szerint a 36–50 éves férfiak és nők boldogságszintje emelkedett, a 65 év felettieké és a 18–25 éveseké azonban csökkent. Az egyedülállók és a kapcsolatban lévők boldogtalanabbak, a házasok boldogabbak, mint korábban. A gyermekes családokban a testi-fizikai állapot megítélése romlott, a pozitív élmények aránya viszont nőtt a három vagy több gyermeket nevelőknél.
A kutatásból kiderült az is, hogy a mostani felmérésben a jóllétszint értékek szóródása nagyobb. Ez azért lehet, mert a magyar lakosság csaknem egyharmada eredményesen küzdött meg a járványhelyzet okozta nehézségekkel. A lakosság szintén harmadánál ugyanakkor jelentős boldogságszint-csökkenésre utaló válaszokat regisztráltak – írták.
A tesztet kitöltők mintegy harmincöt százaléka a globális boldogságszint fenntartásáról és növekedéséről számolt be. A kitöltők szintén harmincöt százaléka viszont a mentális állapotszintjének, az érzelmi, szociális, pszichológiai és spirituális jóllétnek romlását jelezte.
Szakértők szerint a boldogság olyan, mint a sport. Naponta kell edzeni, és minél többet teszünk érte, annál jobbak leszünk. A boldog, produktív és energikus emberek rituális szokásaiban nyolc közös pont van.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)
felmérés | legboldogabb | magyarország | szombathely | boldogságIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ennél jobb hírt aligha kaphattunk, akár hatnapos hosszú hétvége is várhat ránk jövőre

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!