Bemutatjuk az Országos Pálinka- és Törkölypálinkaverseny idei győztesét.
A versenyre rekordmennyiségű, több mint négyszáz tétellel nevezett negyvennyolc pálinkaház, ezek közül harminckettő szakértő bírálata alapján választották ki a legjobbat. Az érzékszervi bírálatnak idén Miskolc adott otthont, közölte az MTI-vel csütörtökön a Pálinka Nemzeti Tanács. A versenyen idén 18 champion született, valamint 71 arany-, 175 ezüst- és 113 bronzérmet osztottak ki.
A legeredményesebb pálinkafőzde díját ebben az évben is három főzdének ítélte oda a Pálinka Nemzeti Tanács: az első helyezett az 1 Csepp Pálinka, a második a Lunczer Pálinkaház, a harmadik a Zimek Pálinka Manufaktúra lett.
Magyarország legjobb, tízezer palack felett elérhető pálinkája 2020-ban a Szicsek Pálinkafőzde aranyérmes Irsai Olivér szőlőpálinkája lett,
a legjobb pálinka díját pedig a Tolna megyei Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkája nyerte el.
“Illatát gyönyörű törkölyös fajtajegyek jellemzik, amelyek a levegőztetés hatására folyamatosan erősödnek. Ízében eleinte keleties fűszereket, vaníliát, kókuszt, szegfűszeget érezhetünk, ami kakaóval és kávéval zárul. A pálinka harmonikus összhangban van a hordóval, érett, törkölyös olajosság jellemzi.
A kékszőlő törkölye és a hordó természetes aromái egyáltalán nem nyomják el egymást, legalább egyszer életében mindenkinek meg kellene kóstolnia”
– jellemezte a győztes jázmin szőlőpálinkát az Országos Pálinka és Törkölypálinka verseny igazgatója, Béli Géza.
A díjátadón a Pálinka Nemzeti Tanács minden évben életműdíjjal tünteti ki a szakma három szereplőjét, akik kiemelkedő teljesítményükért, munkásságukért, a pálinkás szakmában végzett tevékenységükért kapnak kitüntetést. Ezúttal a pálinka életműdíjat Font Sándor országgyűlési képviselőnek, valamint Piros Lászlónak és Varga Lászlónak ítélték oda, áll a közleményben.
Nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen lehet!
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI)
tolna | pálinka | magyarország | verseny | törkölyIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Neked a kávézás a szertartásról vagy a koffeinről szól? Ezt kérdi meg egy friss felmérés, és izgalmas válaszokat talál

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!