A Global Passport Index friss rangsora szerint ma már nem csupán az számít, hány országba lehet vízum nélkül belépni, hanem az is, milyen életminőség és gazdasági környezet áll az adott okmány mögött.
A Global Passport Index ugyanis szélesebb nézőpontból értékeli az országokat. Az évente megjelenő összeállítás három fő tényezőt vesz figyelembe: a mobilitási hozzáférést, vagyis a vízummentes belépések számát, a befektetési vonzerőt, amiben az adózási környezet és a gazdasági versenyképesség is szerepet kap, valamint az életminőséget, ideértve az egészségügyi és szociális infrastruktúrát is.
A friss elemzés alapján a világ legerősebb útlevele jelenleg a svéd.
Svédország ugyan mobilitásban csak a 11. helyet szerezte meg, a befektetési kategóriában pedig a kilencediket, összesítésben mégis az élre került, elsősorban azért, mert életminőségben rendkívül erős teljesítményt nyújtott, ott a második helyen végzett.
A tíz legerősebb útlevélből kilenc európai országé, méghozzá jellemzően az északi régióból, illetve a Brit-szigetek térségéből. Ez arra utal, hogy a szabad mozgás lehetősége önmagában már nem elég a dobogóhoz, ha nem társul hozzá stabil gazdasági háttér és magas életminőség.
Svájc a második helyen zárt összesítésben, és a befektetési kategóriában is ugyanitt végzett. Finnország lett a harmadik: mobilitásban a negyedik helyet szerezte meg, életminőségben pedig az elsőt. A lista azt is megmutatja, hogy az összesített eredmény mennyire különböző tényezők egyensúlyából áll össze.
Jó példa erre Szingapúr, amely mobilitásban és befektetési vonzerőben is első lett, összesítésben mégis csak a tizedik helyre ért oda. Ennek magyarázata, hogy életminőség tekintetében a 115. helyen szerepel a rangsorban, ami jelentősen visszahúzta az összesített eredményét.
A világ tíz legerősebb útlevele a Global Passport Index szerint:
Svédország, Svájc, Finnország, Németország, Hollandia, Dánia, Írország, Egyesült Királyság, Norvégia és Szingapúr.
A lista egyik legérdekesebb tanulsága, hogy az Egyesült Államok ezúttal sem került be a top 10-be. Ez azért figyelemre méltó, mert 2021-ben még az amerikai útlevél állt az első helyen ebben az indexben. Azóta azonban az USA szenvedte el a legnagyobb ötéves visszaesést a G7-országok között: 2025-re a 14. helyre csúszott vissza, majd 2026-ra ugyan javított valamelyest, de így is csak a 12. helyig kapaszkodott fel. A magyar útlevél az összesített rangsorban a 36. helyen végzett.
(Forrás: Time Out, fotók: Getty Images)
lista | 2026 | legerősebb | vízum | rangsor | utazás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
5 lenyűgöző francia road trip tengerpartokkal, hegyvidékekkel és történelmi városokkal
Mintha Budapesttől Székesfehérvárig ingyen strandolna mindenki
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

