Close
Ha ráérzel, elájulsz – Mercedes-Benz CLS-teszt

Ha ráérzel, elájulsz – Mercedes-Benz CLS-teszt

Az első CLS kategóriát teremtett, a harmadik pedig szuperlatívuszba helyezte a koncepciót.

Egy Rolexnél nem számít, hogy nem mutatja viselője pulzusát, senkit nem érdekel, hogy a Dom Pérignonnál jobb szomjoltó a csapvíz, és nem szokás szóvá tenni, hogy a vitorlázás mennyire felesleges: sok macera után általában visszahajóznak ugyanabba a kikötőbe. Mégsem balek mindenki, aki nem a piacon vette az óráját, ötszáz forint/köbméteres árnál drágább italt iszik, és néha A pontból A pontba utazik. Az életünk ugyanis – jó esetben – nemcsak a túlélésről és a célszerűségről szól, hanem örömökről, élvezetekről, vagy például arról, mit sugárzunk a környezetünk felé.

Az autóknál is igaz ez a tétel, mivel azonban még a tehetősebbek között is kevesen vannak olyanok, akik az időjárástól, az útitársak számától, az út hosszától és az utazás jellegétől függően más-más kocsit választhatnak ki a garázsukban sorakozók közül, az emberek túlnyomó része lemeztetős, ötüléses, télen-nyáron, hosszabb-rövidebb útra is alkalmas autóval jár. Természetesen a kétezres években is többféle karosszériafajtából választhattak az autósok: akkoriban tombolt az azóta már le is csengett egyterű-láz, éppen léteztek a szabadidő-autók, kombik pedig már emberemlékezet óta – aki viszont négyajtós kocsit akart, más-más méretben és minőségben persze, de alapvetően ugyanolyant talált minden gyártónál.

Nem a hagyományosan konzervatívabb vásárlórétegből élő, C, E és S osztályos négyajtóst is kínáló Mercedes-Benztől lehetett várni, hogy valami egészen újat hoz a kategóriába, mégis ez történt:

a 2003-as frankfurti autószalonon nagy feltűnést keltő CLS Visiont egy évvel később, szinte változatlan formában küldték sorozatgyártásba.

A koncepció egyszerű volt: ha már az ötszemélyes szedánokban úgyis csak négy embernek kényelmes az utazás, ráadásul csak nagyon ritkán ül öt ember prémiumkategóriás nagyautóba, akkor a középső ülést bátran el lehet hagyni, ha meg úgyis oda a praktikum, a tetővonal is lehet kupés. Az eredmény egy akkoriban – jó értelemben – meghökkentő, extravagáns autó lett, a klasszikus E osztály műszaki alapjain.

A négyajtós prémiumkupé annyira bejött, hogy az Audi és a BMW is elkészítette a sajátját, a Mercedes pedig eggyel kisebb számban meglépte ugyanezt, más kérdés, hogy a CLA-n éppen a mérete miatt nem futnak úgy a vonalak: az nem létezik, hogy a tökéletes arányú karosszéria hosszából leveszünk, a magassághoz viszont nem nyúlhatunk, mégis marad a harmónia. Nem maradt. A CLS-nél viszont adottak a lehetőségek, és ezzel idén már a harmadik generáció él.

Míg azonban az első CLS sokkolt, a második inkább hozta a kötelezőt, az új már csak egy kicsit kisebb ablakfelületű szedán lett. Ez jutott eszembe, amíg csak képeken láttam.

Remélem, Totyi fotósunk remek képei jobban visszaadják, hogy

az új CLS elképesztő formájú.

Az előredőlő feneke a legkülönlegesebb a metszett lámpákkal, de bárhol nézzük, izgalmas részleteket találhatunk. A vízszintes tengelye mentén homorított hűtőmaszk óriási Mercedes-csillagjának ívét ismétlő kis hatszögek (gyári szóhasználatban: matt-króm gyémánt hűtőrács), az éles kontúrú fényszórók, a hatalmas lemezfelületű, keret nélküli ajtók harmóniája a minimális méretű ablakokkal, az első sárvédőktől a hátsóig húzódó váll, a tetővonal, amely gyakorlatilag az A és a C oszlop összeolvadása… Nem folytatom, mert a fotókon hosszasan csodálható, ha mégsem, akkor érdemes néhány percet elidőzni egy utcán parkoló CLS körül.

Más módon taglóz le a beltér: a forma a műszeregyüttest jelentő két széles monitorral, a turbinaszerű légbeömlőkkel ismerős az E osztályból, az összhatás a menet közben tapasztalható vagy épp hogy nem tapasztalható hatásokkal viszont sikeresen erősíti azt – a mercedesek által életben tartott – régi mondást, hogy

van a Mercedes, és van a többi autó.

Ehhez persze kellenek a most bevezetett CLS kezdeti limitált szériájának, az Edition 1-nak az extrái is, mint a fekete gyöngy nappabőr üléshuzatok rézszínű díszvarrással, a nyílt pórusú, fekete kőrís díszítőelemek, vagy a középkonzolba süllyesztett IWC Schaffhausen mutatós óra.

A 400d jelű, összkerékmeghajtású tesztautó háromliteres, sorhatos dízelmotorjának 340 lóereje és 700 Nm nyomatéka és öt másodperces gyorsulása brutális, a CLS egyénisége viszont nem a nyers erő, hanem a megkérdőjelezhetetlen fölényesség, a magabiztosság bármilyen szituációban, valamint a kényelemnek és a stílusnak az a foka, aminél lehet, hogy van feljebb, csak nincs rá szükség.

Nyilván nem meglepő, hogy ezt tükrözi az ára is: 19,1 millió forint alatt nincs új CLS – miközben E osztályt 13 millió alatt már kapunk –, a 400d Edition 1-tesztautó kicsit extrázva valamivel több: 35 millió. Célszerűbbek vannak, de vagányan lenyűgözőbbek nem nagyon, se a Mercedesnél, se a konkurenseinél.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)

Close