Meztelen utasokkal teli luxushajó indulhat nemsokára

Mit is kell becsomagolni egy tengeri hajóútra? Ha a Bare Necessities közelgő tripjéről van szó, akkor a válasz az, hogy kevés dolgot.

A nudista körutazásokra specializálódott cég a Norwegian Cruise Line hajótársasággal együttműködve tizenegy napos utat indít Miamiból a Karib-tengerre, amely a tervek szerint 2025 februárjában indulna. A 295 méter hosszú Norwegian Pearl az itiner szerint kiköt a Bahamákon, és Puerto Ricóban, plusz St. Maarten is szerepel a megállók között.

A The Big Nude Boat pedig egészen „egyszeri élményt” ígér az utasainak.

„Mint mindig, most is nagy örömünkre szolgál, hogy megadhatjuk önöknek azt a luxust, hogy eldönthessék, mit NEM viselnek majd a fedélzeten” – olvasható a Bare Necessities hivatalos honlapján, A társaság tapasztaltnak mondható e téren, korábban több mint hetvenöt „meztelen hajóutat” vezényelt már le.

A jegyárak (kétszemélyes kabinokba) kétezer dollár (kb. 720 ezer forint) körül kezdődnek, és egészen 33 155 dollárig (kb. 12 millió forintig) úsznak egy három hálószobás villa esetében. A Norwegian Pearl utaskapacitása 2300 fő.

A hajó éttermei között egy büfé is működik a meztelen szabadtéri étkezésekhez, míg a fedélzeten elérhető kényelmi szolgáltatások a társaság szerint „mindenki számára a meztelen körutazás stílusának megfelelőek”.

A meztelenül utazók azonban ne számítsanak teljesen ruhamentes élményre. Az utasoknak számos szabályt kell betartaniuk,

amelyek közé tartozik például, hogy a hajó étkezőtermeiben kötelező a ruhaviselet, valamint csak leterített törölközőn ülhetnek le a kabinban, a medencénél és a büfé területén. Mindeközben tilos a simogatás vagy a nem megfelelő érintés, továbbá nem lehet a kikötőben a többi hajó utasai előtt meztelenkedni. Tiltottak a fehérneműk, a „fétis ruházatok”, valamint beleegyezésük nélkül nem lehet felvételt készíteni a többi utasról.

Február 3-án indul a pucér kaland Miamiból és a tervek szerint a floridai városba tér vissza a hajó tizenegy nappal később.

Persze nem ez az egyetlen luxusutazás, ami megmozgathatja az ember (már aki) fanátziáját, egy ismert szállodalánc új luxushajója a világ legszebb útvonalain visz majd végig.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)

Bare Necessities | hajózás | utazás | meztelen | körút

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom