Évente hét és fél centimétert dől Amerika egyik legismertebb felhőkarcolója

San Francisco elhíresült felhőkarcolója, a Millennium Tower évente mintegy 7,5 centimétert dől az oldalára, valamint folyamatosan süllyed is – idézte a The Guardian a luxuslakástorony helyreállítását vezető mérnököt.

Ha a süllyedés és a dőlés a jelenlegi tempóban folytatódik, az épület pár év alatt eljuthat addig a pontig, ahol a liftek és a vízvezetékek már nem működnek – tette hozzá Ron Hamburger.

A Millennium Towert 2009-ben avatták fel ünnepélyesen, a benne kialakított több mint négyszáz luxuslakás gyorsan elkelt, értesülések szerint összesen 750 millió dollárért (237 milliárd forint).

2016-ban azonban az épület már negyven centimétert süllyedt San Francisco zsúfolt pénzügyi negyedének puha talajába.

Az épület dőlését – ami a folyamatban lévő, a tervek szerint 100 millió dollárba kerülő javítás ellenére sem állt meg – a pisai ferde toronyéhoz hasonlították. A lakástulajdonosok beperelték a torony tervezőit és építőit, a fejlesztők és a városi hatóságok egymásra hárították a felelősséget.

A per első szakaszában a lakók felhozták, hogy az akár 5,1 millió dollárért vásárolt ingatlanjuk értéke szinte nullára csökkent. 2020-ban titkos megállapodás jött létre, mely tartalmazott egy százmillió dolláros helyreállítási tervet és a lakók becsült veszteségeinek kárpótlását.
A javításokat elkezdték, azonban a süllyedés és a dőlés folytatódott. Nyáron le is álltak, miután felfedezték, hogy az épület további 2,5 centimétert süllyedt. Az alapoknál mért 2,5 centiméteres dőlés a tetőnél már további 7,5 centimétert jelentett, ami odafent összesen már majdnem ötvenhat centiméterre rúgott az NBC helyi adójának tavalyi hírei szerint.
Most a tetőn már hatvanhat centiméter dőlést mértek.

Hamburger a városi hatóságoknak egy múlt heti meghallgatáson elmondta, az épület biztonságos, és a dőlés és süllyedés megállításának, esetleg bizonyos mértékű visszafordításának legjobb módja tizennyolc acéloszlop beillesztése az alapkőzetbe – hangzott el a KNTV adásában. "A torony évente mintegy 1,74 centimétert süllyed és 7,5 centimétert dől" – tette hozzá Hamburger.

A többek között híres sportolók és a techóriások jómódú alkalmazottai lakta épület különlegességei a borpince, a vetítőterem és egy gomb, ami tizenöt percen belüli "mérnöki" segítséget ígér.

Négy éven át építették, akkoriban 27 millió dollárba került. Írtak hozzá szívhez szóló költeményt, tiszta időben az egész várost és az Alcatrazt is láttatni engedi. Naponta százezer autó halad át rajta, kétszáz embernek ad munkát. San Francisco és a világ talán legismertebb hídja a közelmúltban volt nyolcvanesztendős.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

amerika | épület | felhőkarcoló | süllyed | millenium tower

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom