Mediterrán hatások, meleg tónusú színek, vintázs dizájnelemek és a fa dominanciája teszi stílusosan otthonossá ezt a szállodát.
Alsace-ben található a mintegy kétezer négyzetméternyi hasznos alapterületű ingatlan, amely negyvennyolc vendégszobának ad otthont.
Alsace-ról sokaknak a megannyi történelmi vihart megélt, Strasbourg (vagy Strassburg) központú elzászi régió jut eszükbe, amely hol német, hol francia kézen volt. Sőt, mi több: Alsace a régió hivatalos, francia elnevezése is, úgyhogy mellé nem is lövünk; van azonban Los Angelesben is egy Alsace, amit valószínűleg másképp ejtenek ki a kaliforniai lakosok, és amelynek nemcsak a természetvédelmi, hanem az épített öröksége is merőben eltérhet a Rajna áradásai és a Vogézek közelsége által meghatározott elzászitól.
Ez a különleges kaliforniai hotel a Los Angeles-i West Adams déli szomszédságában található, és hamar feltűnik az érdeklődő szemnek, hogy
az előcsarnokhoz egy, az ókori görög építészetből jól ismert porticón kell átjutni,
majd a szinte karamellbe öltöző enteriőr fogad bennünket.
A brooklyni székhelyű Home Studios a belső tér kiindulópontjaként tekintett a történelmi környék építészeti örökségére,
valamint a dél-kaliforniai mediterrán éghajlatra, illetve életérzésre.
Az udvaron egy sziklakerttel körülvett, árnyékos, terrakotta csempékkel burkolt világ fogad bennünket,
ahol szabadtéri ülősarkokon pihenhetünk meg néhány koktél társaságában.
„Lukas Geronimas Giniotis kézzel festett falicsempéin olyan motívum található, amely a szálloda közös tereinek kihasználására utal: a medence közelében úszkáló búvárok, az edzőterem mellett játszó alakok és a lépcsőn lépkedő testek. Mintha csak mitológiai jelenetek elevenednének meg előttünk” – állítja a Home Studios csapata.
A nagyobb lakosztályokhoz saját erkély vagy terasz, valamint egyedi étkezőasztal és kihúzható kanapé tartozik.
A szállodát egyfajta kulturális ötvözőtégelyként is elképzelhetjük,
hiszen kapcsolatot teremt a kortárs művészet, a fotózás és a játékos dizájn között, ráadásul egy csipetnyi európai ókor is megelevenedik előttünk.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Dezeen)
mediterrán | kalifornia | otthon | new york | házHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!