Mintha egy gyerekkori rajzból tervezték volna ezt az ausztrál otthont

Rég láttunk ennyire ház alakú házat.

Mikor kisgyerekként házat kellett rajzolnunk, szerintem kevés kivételtől eltekintve mindenki egy négyzet és egy háromszögtető összeolvadását rajzolta meg elölnézetből. Ez a Hepburn Springs városában épült otthon pedig pontosan ezt az egyszerű, kedves sémát vette alapul, azután stílusosan csavart rajta párat.

A Telha Clark építésziroda által tervezett ház második otthonként szolgál, hogy az ideje nagy részét városban töltő tulajdonos a vidékiesebb környezetben fel tudja tölteni az elemeket. A ház elejét teljes egészében üveggel borítják, csak úgy árad a napfény a nappaliba, valamint a nagyon stílusos tetőablakokon is bekacsintanak a napsugarak, ahová akár le is lehet ülni olvasgatni, bámészkodni.

A ház maga modern, stílusos, és ügyesen játszik a fekete-fehér színek kontrasztjával, a fatextúrákkal és a loftszerűen magas belső terekkel: amilyen egyszerűen tűnik elsőre kívülről, olyan változatos a ház belülről. A házhoz egy vendégszárny is tartozik, mely biztosítja az intimszférát is: kényelmes munkateret, egy nagy fürdőt és két hálószobát alakítottak ki benne.

Egyszóval az alap valóban egy gyermeki házrajzra hasonlít, a végeredmény viszont gyönyörű építészeti munka, amiben könnyedén elnyaralgatnánk mi is.

Ez is érdekelhet:

Az egyszerű vidéki házak dicsérete ez cseh nyaraló

Ügyesen besüllyesztették a dombok közé Morvaország hegyei között.

(Fotók: Lynton Crabb)

ház alakú ház | ház | dizájn | hepburn springs | ausztrál

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom