Mit tartalmaz egy konténeres sittszállítás ára?

Amikor konténeres sittszállításon gondolkozunk, nem árt tudni, hogy mi mindent kapunk a pénzünkért cserébe. Bizonyára te sem szereted a kellemetlen meglepetéseket, így szeretnéd tudni, hogy a kapott árban mi van és mi nincs benne.

Ha túl kecsegtető az ár, az általában gyanús. Ugyanakkor vannak olyan szolgáltatók, amelyek nagy konténerszámmal és flottával dolgoznak, így költséghatékonyabbak tudnak lenni. Járjuk most körbe ezt, hogy lásd, mit kapsz a pénzedért.

Mikor érdemes igénybe venni ezt a szolgáltatást?

Gyakorlatilag bármikor, amikor építkezel, felújítasz, vagy épp bontásba kezdesz. Az ilyen építési, felújítási és bontási területeken jelentős mennyiségű hulladék keletkezik. Ez főleg sitt, azaz építési törmelék formájában mutatkozik meg. Ennek a hulladéknak haladéktalanul el kell tűnnie az építési területről, mert garantáltan útban lesz.

Ha jó előre gondolkozol, akkor már a munkálatok megkezdése előtt megrendeled a konténert. Ennek az az előnye, hogy már a munka kezdetétől fogva eleve ebbe a hulladéktárolóba lehet elhelyezni a felesleget. Ennek hiányában gyakorlatilag kétszer kell majd pakolni, amit azért jobb elkerülni. Te sem szeretsz feleslegesen dolgozni, igaz?

És akkor mit is tartalmaz egy konténeres sittszállítás ára?

Tartalmazza a megbízható sofőrt és a jó fuvarszervezőt, akik miatt időben oda fog érni a rendelt konténer. Ráadásul egyedi kérés alapján akár egy hétig is nálad maradhat a konténer, jobb helyeken ez is benne van az árban. Ráadásul pakolhatod vegyesen a hulladékot, a cég később szortírozni fogja azt. Tartalmazza az egyedi megállapodásnak megfelelő mennyiségű hulladék elszállítását. Továbbá benne foglaltatik az is, hogy később az általad termelt hulladékot a mindenkori szabályozásoknak megfelelően, legálisan helyezik el.

Emellé jár egy jó ügyfélszolgálat, akik mindig készségesen állnak rendelkezésedre, és segítenek, ha valami gond adódna.

Ha te is egy ilyen szolgáltatásra vágysz, ha igénybe veszed ezt a szolgáltatást, akkor nem fogsz csalódni. Csak arra kell figyelned, hogy jó helyről rendeld meg a konténeres sittszállítást!

Mi nincs benne az árban?

Megnyugodhatsz, azért számodra is tartogat feladatokat a szállítás. Egyrészt a sofőr nem fog beállni segédmunkásnak, erre ne is bazírozz. Azt mondjuk meg lehet beszélni a céggel, hogy a gyors felpakolásig ott marad a sofőr, megvárja, amíg végeztek. De ahogy láthatod is, a felpakolás része, a hulladék belepakolása már a ti feladatotok marad.

Emellett akkor lehet még plusz terhed, ha nem tudod a saját portádon belül elhelyezni a konténert. Ugyanis ha közterületen kell elhelyezni, akkor azzal két probléma is van. Egyrészt a helyileg illetékes önkormányzatot előzetesen fel kell keresned, és területfoglalási engedélyt kell kérned. Másrészt ez a kérelem ráadásul még illetékköteles is, így ennek bizony költségvonzata lesz, amivel számolnod kell!

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom