Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Szlovéniáról számtalan történet zengi, mennyire összetetten csodálatos része az öreg kontinensnek, a Roadster bakancslistáin is rendre szerepel, igyekszünk kellő gyakorisággal és mélységben bemutatni délnyugati szomszédunk legjobb pillanatait.

Az elmúlt tizenöt év mindegyikében kerestem rá okot és alkalmat, hogy meglátogathassam kedvenc szomszédaimat, felfedezzek egy újabb négyzetmétert belőle, vagy csak a már jól ismert és imádott helyeimre visszatérjek. Egyszerűen nem lehet vele betelni, számtalan módon kapcsolatba lehet vele lépni, legyen szó egyszerű autós kirándulásról, tengerparti pihenésről, vadvízi kalandokról, síelésről, biciklizésről vagy siklóernyőzésről.

Szlovénia egy vidámpark

Amikor korábban autóval kóstolgattam a Triglavi Nemzeti Park környékét, megfogalmazódott bennem, hogy ide egyszer motorral is el kéne jönni, ezeket a szerpentineket be szeretném kanyarogni, mert már négy keréken is akkora élmény volt a Bovec–Kranjska Gora szakasz, hogy tudtam, itt dolgom lesz kettővel is.

Ivanics – Partner a kalandokban

Év elején megbeszéltük Ivanics Laliékkal, hogy gondoljunk rájuk nyugodtan az izgalmas ötleteink kapcsán, mert ők aztán partnerek lesznek a kalandokban, hiszen szinte bármilyen programhoz van járművük, nemcsak Volvókkal foglalkoznak már itt az elmúlt években, hanem motorokkal, motorcsónakokkal, jet skikkel, quadokkal, úgyhogy amikor meséltem nekik Szlovéniáról és a Júliai-Alpokról, rögtön lecsaptak rá, és bátorítottak is: mi lenne, ha egy Kawasaki nyergében élném majd át ezeket az élményeket?

Nem kellett kétszer mondani, anno Ninják nyergében nőttem fel, ezért most azt kértem tőlük, hogy a hegyi utakra válasszunk nekem a kínálatból egy olyan túramotort, ami elég kényelmes lesz ahhoz, hogy három nap alatt, nagyjából ezerötszáz kilométert tudjak megtenni vele úgy, hogy a harmadik nap után ne kelljen gyógymasszőrhöz bejelentkeznem; és legyen benne elég kraft, hogy ne kelljen nyolcezres fordulaton tartani a visszafordító kanyarokban sem egy rendes kigyorsításhoz. Szóval egy kényelmes, gáláns, nyomatékos túramotort kértem tőlük.

Az út a cél

Így esett a választás az ezres, tehát nagyobbik Kawasaki Versysre, amiről tizenöt évvel ezelőtt, egy R1-es nyergéből még úgy tekintettem, hogy ez biztos azoknak van, akik már nem szeretik a sebességet, fáj mindenük, és nem fér el egy házizsákban minden cuccuk. Vicces, de időközben ez a fickó lettem, az évek alatt átalakultak a dolgok, már nem az érdekel, hogy minél gyorsabban odaérjek valahova, hanem hogy minél többet legyek úton, és abból minél több minden lássak. Az út lett maga a cél, amit ennek a Versysnek a nyergéből igazán lehetett élvezni a három nap alatt. Ha kedvet kaptál hozzá, te is kipróbálhatod, bérelhető formában is elérhető jó pár motor az Ivanicsnál – ez az egyik.

Erre a háromnapos kalandra csak egy dobozt kértem, de akár a két oldalára is elfér egy-egy tisztességes méretű pakolótér, mivel azonban egyedül ültem fel, nem volt rá szükség. Amire viszont szükség van egy ilyen Alpok-meneten: az alapfelszerelést nem részletezem (bukósisak, kesztyű, protektoros kabát és nadrág, motoroscsizma vagy -cipő), ezeken felül viszont érdemes vinni (ha többen mentek) kommunikációs eszközt, hogy útközben tudjatok beszélni egymással. Ez nagyon hasznos menet közbeni egyeztetések és veszélyre való figyelmezetetések miatt is. Emellett az esőruha elég fontos, hogy ne menjen tönkre az egész kaland, ha egy klassz tavaszi zuhé meglepne a hegyekben.

Úgy gondoltam, a túrát egy régi motoros cimbivel osztom meg. Elhívtam kalandozni Geri komát is, aki az elmúlt években szívesen motorozgatott magas hegyek között, hol a tenger hupikék, úgyhogy köszönte is a meghívást, és már húztuk is fel a sisakokat, hogy célba vegyük a hanyatló nyugat olvadozó, de még hósipkás hegyi szerpentinjeit.

A három napot (péntek–szombat–vasárnap) úgy terveztük meg, hogy az első és a harmadik nap az érkezésről és a Budapestre visszajutásról szólt, a középső napot pedig a Júliai-Alpokban való tekergésnek szenteltük.

Főhadiszállás: a Wörthi-tó partján

Túramotorozni indultunk, ezért kapásból kihagytuk a tervezés során az autópályákat, illetve fizetős gyorsforgalmi utakat, hiszen nem sietni mentünk, hanem élvezkedni. Az volt a terv, hogy majd északról csapunk le Szlovéniára, így főhadiszállásnak egy klagenfurti hotelt jelöltünk meg a Wörthi-tó partján, ami forgalom függvényében nettó hét, hét és fél órás utat jelentett, és valamivel kevesebb mint ötszáz kilométert. Reggel nyolckor indultunk, négy-öt alkalommal álltunk meg tankolás, ebédelés, kávézás, fagyizás céljából, szóval napon belül ez végül egy olyan kellemes tizenegy órás út volt, már csak azért is, mert a Versys nagyon kényelmes motor. Az állítható plexivel tulajdonképpen teljesen szélvédetté tudjuk tenni az utat magunknak (180 cm-es magassággal megélve), az üléspozícióban a hátam simán kibírta a napot, ami dicséri az ülésszög mellett a klassz futóművet is. A szupersportmotoroktól eltérően ezt a gépet nem ijeszti meg egy kis úthiba, nem megy össze a gerincünk egy bukkanótól, és elég nehéz is ahhoz, hogy a kanyarokban is stabil maradjon a nedves, néhol piszkos főutakon is.

Már a magyar szakasz is élvezhető, amint Vas megye útszakaszait faltuk, de az igazi élmények ott kezdődtek, amikor Ausztriába érve elhagytuk Feldbach települést, és Klangenfurtig birtokba vettük a tájat.

Az erdőkön, hegyeken, mezőkön átvezető útszakasz nagyszerű ráhagolódás volt a másnapi, szlovén szakaszra, megismertem a motort, sőt, ez a pár száz kilométer elég is volt hozzá, hogy meg is szeressem. A nyomatékos blokk már alsó fordulattartományban megadja nekünk azt az élményt és biztonságot, ami a kanyargós hegyi szerpentineken ahhoz kell, hogy kevés váltással és nagy kanyarélményekkel hódítsuk meg a hegyeket.

Az éjszakát a Seepark Resortban töltöttük (végül mindkét nap), teljesen korrekt szállás a Wörthi-tó partján, ahol este érdemes volt felkeresni a Villa Lido éttermet egy emlékezetes pizzáért és pár korsó sörért.

A négyországos túra

Szombaton felkelés után, reggeli közben átbeszéltük a haditervet: három országban fogunk megfordulni pár órán belül, ha az egész hétvégét és utat nézem (kiegészítve Magyarországgal), akkor ez egy négyországos túra –már önmagában ez is izgalmas tény!

Klagenfurt - Tarvisio - Bovec - Soča - Trenta - Krajnska Gora - Rateče - Klagenfurt

Ez volt a szombati terv, tudtuk, hogy nagy kaland lesz, de hogy tízpercenként könnyes szemekkel a sisakjainkban áradozzunk arról, hogy ez mennyire gyönyörű, még mi sem képzeltük. Annyira feltöltő és lélekemelő volt átmotorozni ezen a tájon, hogy abban a pillanatban minden más érdektelennek és unalmasnak tűnt az életben.

Rögtön egy kis olasz kitűzéssel indultunk, a szlovén–olasz határ pizzás felén található a Laghi de Fusine, a környék egyik természeti csodája, a hegyek közti völgyekben megbúvó kis tavaktól földbe gyökerezik a lábunk, még szerencse, hogy le tudunk ülni egy Wes Anderson-filmekbe illő kis erdei étteremben a parton. Szürreális színek, a zöld és a kék, valamint a szürke és barna legszebb árnyalatai... Ha eljössz ide és leülsz a parton két órára, olyan, mintha három napot pihentél volna! Két tó is található itt, az egyik szebb, mint a másik.

Kávéval a gyomrunkban, benzinnel a tankunkban és boldogsággal a szívünkben célba vettük Bovecet, a környék kalandközpontját. Ha nyáron vadvízi evezést, kajakozást, kenuzást terveztek a Soča-völgyben, valószínűleg ide érdemes kitűzni a zászlót, innen indulnak a túrák, itt igazítanak útba, télen pedig síparadicsomként üzemel az ezerhatszáz fős település. Tengerszint felett, a hegyek között 446 méteren járunk, a klima pompás, kellemesen hűvös, a színek pedig hihetetlenek. A nemzeti park északi részén még főleg luc- lés vörösfenyővel találkozunk, lefelé haladva már a bükk az uralkodó fa, az erdő nagyjából nyolcszáz medvének ad otthont, szóval egyedül éjszaka a sűrűjébe csak óvatosan kalandozzunk!

Sasok és zergék

A Bovec és Kranjska Gora közötti útszakasz maga a paradicsom, érintve Soča és Trenta településeket, érdemes ezen a környéken bringázni és kirándulni egyaránt, a smaragdzöld folyó zubogása és hűs lehelete marasztaló, a telefonunk összes memóriáját elkéri fotózás céljából. Ha szerencsénk van, szirti sasokkal és fakó keselyűkkel is találkozhatunk az úton, ahogy nem ritka látvány a kőszáli kecske és a zerge sem.

Kranjska Gora a személyes kedvencem, a hármas határ legizgalmasabb települése. Az ötezer fős kisváros hat kilométerre az olasz és két kilométerre az osztrák határtól igazi gyöngyszem, síparadicsom és a üdülőterület. A Jasna tó partja pedig lokális mennyország, gyakorlatilag bármennyi időt el tudnék itt tölteni, kevés ennél szebb van a világon, túlzás nélkül mondom. A gasztronómiát nem viszik túlzásba, de megbocsátjuk nekik, biztos nem szeretnék, hogy másra figyeljünk, fókuszáljunk csak a természetre!

A város határában, Rateče településnél található Planiča, a világ egyik legnagyobb síugrósánca, ahol az elit kétszázötven méter körüli távolságokat ugrik. Azt pár éve megmásztam, elképesztő élmény körbenézni fentről, de edzésnek sem rossz fellépcsőzni. Még ennél is félelmetesebb zipline-on lecsúszni nyáron, ezt mindenkinek ajánlom, akinek az egészsége megengedi!

Megtelve a látvánnyal és kiélvezve a kanyarokat, elindultunk vissza a hotelbe, hogy jelentős éhséggel ismét célba vegyük a tóparti olasz éttermet, és megbeszéljük a nap élményeit, de előtte megáztattuk magunkat a szállás wellnessrészlegében, és a szaunában együtt örültünk meztelenül egymásnak a vendégekkel. Ez itt Ausztria, kérem, le kell dobni a textilt!

A harmadik napon úgy kalibráltuk a hazautat, hogy minden lehetséges kanyargót belekomponáltunk, de be kell valljam, már azért éreztem a menetelésünket a hátamban és fenéktájon, így a halványan megjelenő opcióként Bled érintésével történő hazatérést átütemeztük egy későbbi alkalomra – ott már úgyis sokszor jártunk, bár mindig nagy élmény –, inkább az Őrségen keresztül törtünk be ismét az országba.

Őriszentpéteren át, majd egészen Veszprémig haladva elkerültük a nagy forgalmú utakat, és boldogan számolgattuk az őzeket az út menti mezőkön a távolból. Kellemesen zsibbadtan, tele élménnyel, és friss levegővel a tüdőnkben tértünk haza, de útközben megbeszéltük, hogy csak megpihenni, mert ezt nem lehet megunni, indulni kell vissza a hegyekbe.

Ha még nem merted elhagyni az országot, de már nagyon viszket a kezed a gázkaron, esetleg éppen motorostúrát tervezel egy jó kis hosszú hétvégére, és még ismeretlen ez a része a környéknek, a legjobb dolog, amit tehetsz magaddal, hogy megrajzolod ezt a térképet, és célba veszed a kedvenc szomszédunkat! A Júliai-Alpok igényel motorozási ismereteket, nem biztos, hogy háromhetes jogsival itt érdemes kezdeni, már csak az út hosszúsága miatt sem, de ez egy tökéletes középhaladó motorostúra a természet és a motorozás szerelmeseinek.

Csodás élmény volt ez a három nap, nagyszerű társ volt a kalandokban a Kawasaki Versys, már vissza is vittem az Ivanics-istállóba, de szerencsére a kalandoknak nincs vége, nem jöttem el üres kézzel. Hamarosan felpattanunk egy Vespára Dórival, hogy felkutassuk Budapest legjobb olasz fagyizóit!

A cikk elkészítésében partnerünk volt az Ivanics csoport.

(Fotó: Donkó Péter)

Ivanics csoport | szlovénia | nagy sztori | Júliai-Alpok | motorozás