Az Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely Európában, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz

Akár ötvenezer madár együttes kirepülésének és behúzásának is részesei lehetnek szombaton azok, akik ellátogatnak Tatára, az Öreg-tó partján rendezett Vadlúd Sokadalomra.

Magyarország legnagyobb madárfesztiválján a nap jellegzetes eseménye a ludak esti behúzása. Az ék alakban érkező rajok szürkületkor hatalmas csapatokban térnek vissza a tóra. Az esemény a parton felállított távcsöveken és nagyméretű kivetítőn is követhető, szakértő kommentátor segítségével.

Napközben a látogatók számos természetvédelemmel kapcsolatos bemutatót láthatnak. A különböző madárfajokról és védelmükről szóló előadások mellett harkálymegfigyelő túra, állatbemutató és sólyomröptetés is szerepel a vadludsokadalom.hu oldalon elérhető programban.

A gyerekeket kreatív játszóház, játékos távcsöves madárkeresés és madaras memóriajáték várja. A vásárban kézművesek, őstermelők és népművészek kínálják portékáikat, de vásárolhatók madár- és természetvédelmi eszközök, valamint könyvek és madarakat ábrázoló festmények.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hétfői közleménye szerint a Tatai Vadlúd Sokadalom különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó

az egyetlen olyan madárpihenőhely Európában, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.

Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta ramsari területen már közel hatvanezer, ezen belül a tatai Öreg-tavon negyvenhét ezer vadlúd tartózkodott. A ludak többsége nagy lilik, a második legszámosabb faj a nyári lúd. A madártömegben huszonnégy globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és öt kis lilik is feltűnt, de láttak már ritka vendég apácaludat, vörös és bütykös ásóludat is. A tavon napközben több ezer réce, sztyeppi és dankasirály is látható.

Ez a madárlétszám rendkívül gyorsan, akár egy-két nap alatt is további ezrekkel változhat. Csúcsidőszakban, november végén és december elején a tavon éjszakázó vadlibák száma akár az ötvenöt ezret is elérheti.

A kétszázhúsz hektáros tatai Öreg-tavat Magyarország legrégebbi, csaknem hétszázéves mesterséges halastavaként tartják számon. A tavon telelő vadludak akár hatezer kilométerről, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk az ottani időjárás hidegre fordulása után.

És ha már madarak:

Ezt tesszük az egészségünkkel, ha a madarak énekét hallgatjuk

"A természet lélekeledel nekünk, embereknek."

(Forrás: MTI)

kacsa | magyarország | vadlúdsokadalom | vadlúd | vándormadarak

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom