Építési engedélyt kapott az MVRDV Sziget (The Island) nevű 21 emeletes lakótoronyra Tajvanon. A terv sok növényzettel és közösségi térrel operál: az organikus épület lágy ívei számos erkélyt és növénytartót rejtenek, a homlokzat szabálytalan kerámiacsempe-borítását bevallottan Antoni Gaudí ihlette.
A projekt 76 eladó lakást kínál két emeleten, üzletekkel, közös étkezővel, társalgóval és karaoke bárral. Az utóbbi terek azért is hangsúlyosak, mert a fejlesztés a középosztályt, és főleg a fiatal párokat célozza meg.
A tetőre egy közös kerti terasz kerül, amelyet többrétegű zöld „korona” vesz majd körül. Az épület 21 emeletén öt közös erkély lesz, a tágasabb érzet kedvéért mindegyik egy-egy háromszintes bemélyedést váj az épület homlokzatába. A Sziget bruttó szintterülete 9000 négyzetméter lesz.
A Sziget kihasználja Taichung város élhető építési szabályzatát, amely ösztönzi a kültéri helyszínek és a zöldterületek növelését. Ma egy sűrűn lakott kereskedelmi negyed szívében található a telek, ahol épül a ház, de az ezredfordulóig még szinte a város peremének számított.
A program formálása - Forrás: MVRDV
Éppen az elmúlt két évtized gyors beépítését ellensúlyozza a zöld oázis. A fent említetteken túl utcaszinti növényzetet is telepítenek, továbbá 104, növényekkel dúsított privát erkélyt, valamint 38 homlokzati virágtartót. A növényzet a tartomány egészének sokszínűségét tükrözi majd.
Jelenleg egy 13 emeletes irodaépület áll a telken, ám ezt le kell bontani, mivel nem felel meg az ország legújabb földrengésekkel kapcsolatos előírásainak. Az „előd” anyagait a lehető legnagyobb mértékben beépítik az új épületbe, például a falait és padlóit felhasználják az új épület padlóburkolatának.
Ezt a természet iránti elkötelezettséget hangsúlyozzák az organikus ívek is, illetve a kis, szabálytalan formákból álló mozaik csempék is, amelyek minden ívhez hozzáigazíthatók egy olyan technikával, amit leginkább Gaudí munkáiból ismerünk. A különböző fehér árnyalatok közül a nagyobb darabok kerülnek a sík felületekre, míg a kisebb, szemcsésebbebbek a szűk ívekre. Ez a technika nemcsak kiváló minőségű finiselést, hanem könnyű karbantarthatóságot is biztosít.
„A Sziget dizájnja lágyságot visz a dobozokkal telipakolt városba – mondta a tervről Jacob van Rijs, az MVRDV alapító partnere. – A többi tajvani lakóépülethez hasonlóan az alapvető elrendezés szabványosított és rendkívül hatékony, ezért az épület karakterét a fino részletei adják meg.”
MVRDV máshol
A holland iroda globálisan aktív: nemrég mutattuk be egy másik tajvani projektjüket, ezt a tengerparti építkezést, de a napokban egy lenyűgöző tiranai munkájukról írtunk, amit szintén érdemes megismerni.
(Forrás, fotók: MVRDV)
dizájn | építészet | mvrdv | winy maas | tajvan | antoni gaudí
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Ismerd meg az 5+1 téglaépületet, amelyek most a világ legjobbjai a műfajban!
A jövő dizájnereit ismerhetjük meg a MOME ma nyílt kiállításán
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!








