Kösd fel a gatyád! – Újból hódít a hózentróger

Eredetileg fehérneműként a kabát alatt rejtőzött, többször majdnem feledésbe merült, de ma megint ott virít a legstílusosabb férfiak ruhatárában: a hózentróger kétségtelenül az egyik legizgalmasabb kiegészítő, ami szerencsére visszaküzdötte magát a gardróbokba és ezzel együtt a divat világába.

Akárcsak a díszzsebkendő, a hózentróger is sokszor került már a ruhásszekrény aljára, csendben várva a dicsőséges visszatérést – ahogy az néhány évvel ezelőtt be is következett, és azóta a hol kapcsos, hol gombos hózentrógerek az igazán extravagáns férfi ruhatárának elválaszthatatlan kellékei.

A nadrágtartó blikkfangos magyar elnevezés, a hózentróger a német Hosenträger kifejezésből ered, mely a nadrág (hose) és a tragen (viselni/tartani) szavak összetételéből származik. A két vállon átvetett pántok eredetileg a nadrágok tartását szolgálták, és történetük egészen a 18. századi Franciaországig nyúlik vissza. Kezdetben az akkor még vékony szalagcsíkokra, melyek a nadrágok gomblyukához rögzítve a kabát alatt rejtőztek, fehérneműként tekintettek.

A fedetlen nadrágtartó sokáig olyannyira merésznek számított, hogy 1938-ban Long Islanden kísérletet is tettek a hózentróger kabát nélküli viselésének betiltására. Ugyan a tilalom a lakosok ellenkezése miatt csak rövid ideg volt érvényben, a hózentróger, mint divatkiegészítő csak az hatvanas-hetvenes években hódította meg igazán az utcákat.

A mai modern nadrágtartók elődjét az 1800-as évek elején divatos magas derekú férfinadrágok hívták életre, melyeket egy övvel nem igazán lehetett jól rögzíteni. A megoldást Albert Thurston brit dizájner 1922-ben megjelent, bőrhurokkal rögzíthető nadrágtartói jelentették, a cég sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a vállalat a mai napig létezik, és elképesztően széles kínálatukban mindenféle típusú nadrágtartó megtalálható.

A kezdetekben még H betűt mintázó, extra tartást biztosító hátsó rész mellett később megjelent az X és Y betűket formáló megoldás – ma ugyan mindhárom modell létezik, leginkább az utóbbi kettő terjedt el szélesebb körben.

A gombbal rögzíthető modellek mellett 1894-től elérhetővé vált a fémkapcsos verzió is, mely szükségtelenné tette a nadrág derekába varrt gombok használatát, és egyszerűbb rögzítést biztosított.

A hózentróger hamar a férfiak kedvence lett: állítólag már Bonaparte Napoleon is előszeretettel viselte, és bár a 20. században az alacsony derekú nadrágok megjelenésével a hózentrógert az öv kiszorította a rivaldafényből, a kiegészítő nem tűnt el teljesen.

Dr. V. S. Cheney chicagói orvos szerint

„több nagy hasat okozott az öv viselete, mint bármi más”,

éppen ezért a testmozgás mellett a helyes testtartás gyakorlását és az ezt elősegítő hózentróger viseletét írta elő pácienseinek. Az orvosi ajánlás mellett olyan hírességek sem hagyták teljesen eltűnni a nadrágtartót, mint Humphrey Bogart vagy Ralph Richardson brit színész, de Franklin Delano Roosevelt is nagy rajongója volt – a politikusnak pedig sok követője akadt, és a hózentrógerek eladása az égbe szökött.

Humphrey Bogart a filmvásznon és azonkívül is szívesen hordta

Az 1960-as évek elhozta a divatos pántok újabb fénykorát – ráadásul ekkor már nem csak funkciója miatt, hanem divatkiegészítőként is fontos szerepet töltött be: először a brit skinheadek mindennapi viseletében jelent meg kiegészítőként – a filmvásznon pedig Stanley Kubrick Mechanikus Narancs-ában viselte a popkultúra egyik legnagyobb huligánja, Alex DeLarge.

Kubrick Alexét a következő évtizedekben olyan kultikus fenegyerekek követték, mint Robert de Niro a Keresztapa II Vito Corleonéjaként, vagy Robert Redford és Paul Newman A nagy balhé tolvajaiként.

De a reklám atyjaként is emlegetett David Ogilvy élete késői szakaszában piros hózentrógerével és Sherlock Holmes-pipájával szintén beírta magát minden idők legstílusosabb férfijai közé.

Az 1970-es években Annie Hall unisex stílusa nyomán a nők ruhatárában is megjelent a nadrágtartó, és egészen az 1990-es évek elejéig a tinédzsereken át a Tőzsdecápák Gordon Gekkójáig számos stílusirányzat elválaszthatatlan részévé vált. Az 1990-es évektől a 2000-es évek elejéig a hózentrógerek feledésbe merültek, de nem örökre: Fonzworth Bentley hiphop-stílusikonnak köszönhetően a nadrágtartó a 20. század eleji divatra jellemző bajusszal és a fedora kalappal együtt visszatért az elegáns és egyedi stílusra törekvő férfiak ruhatárába – és a filmvászonra is: Leonardo di Caprio az előkelő Jay Gatsbyként, Ryan Gosling pedig a Gengszterosztag rendőreként feszített nemrég hózentrógerben a filmvásznon.

Mindenki felett pedig a hózentróger talán egyik legnagyobb rajongója a többszörös díjnyertes újságíró és a híres amerikai tévéshow mára nyugdíjba vonult műsorvezetője, Larry King, aki körülbelül százötven párt tartogat a szekrényében.

Az örök kérdés: gombos vagy csatos?

Habár az igazán elegáns és magas minőségű alapanyagból, például selyemből készült nadrágtartók kizárólag gombbal rögzíthetőek a nadrághoz, a kapcsos megoldás hétköznapibb viseletként még az övtartóval ellátott nadrágok esetén is elfogadott. Azok számára, akik még csak kóstolgatják a hózentróger világát, a kapcsos verzió tökéletes kezdés, akik azonban igazán komolyan veszik a nadrágtartó viseletét, és elsősorban öltönyhöz hordanák, mindenképp a gombos verziót válasszák.

Akárcsak egy jól megválasztott és gondosan rögzített csokornyakkendő vagy szépen hajtogatott díszzsebkendő, a hózentróger is egy magasabb szintre emelheti öltözékünk. Néhány aranyszabályra viszont azért érdemes odafigyelni:

  • a rögzítést szolgáló bőrhurkok minden esetben passzoljanak a cipőnkhöz,
  • ami pedig a hózentróger színét és mintázatát illeti, az általános elveket követve figyeljünk rá, hogy meglegyen a kontraszt vagy épp az összhang a zoknival, nadrággal és inggel.

És persze sose viseljünk egyszerre övet és nadrágtartót is – ahogy a GQ Style egy tanácsadója fogalmazott:

„Akármikor olyan férfit látok, aki övet és nadrágtartót is visel, mindig arra gondolok – íme, itt egy igazi pesszimista. Azok a pasik, akik egyszerre viselik ezt a két kiegészítőt, nagy valószínűséggel a napsütéses napokon is ernyőt cipelnek magukkal...”

Ez is érdekelhet:

Úri huncutság a zakózsebben, avagy a díszzsebkendő reneszánsza

II. Richárd angol király tisztálkodási céllal tartott magánál vászonkendőt, szokásából pedig rövid időn belül úri hóbort lett. Azóta az egyik legnagyobb játékteret biztosító kiegészítő a díszzsebkendő.



(Fotók: Getty Images, Unsplash)

nadrág | Larry King | hózentróger | leonardo dicaprio | öv

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom