Nagy Gábor életműkiállításával nyit újra a szegedi Reök-palota

Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész Átkelés című életműkiállításával nyit újra hétfőn a szegedi Reök-palota.

A pandémia miatt november 10. óta zárva tartott Szeged egyik legszebb szecessziós épülete is, a korlátozások enyhítését követően azonban május 10-től a tavalyi év nagy sikerű kiállításával ismét megnyílik az érdeklődők előtt.

A kiállítás először 2020 októberében volt látható

Nagy Gábor, a magyar kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakja, sokszínű alkotói attitűd jellemzi, készít rajzokat, grafikákat, festményeket és kisplasztikákat.

Bizonyos formai elemek – mint a szárnyas figurák vagy angyalok – azonban rendre, akár évtizedeken átnyúlva megjelennek munkáin, de visszaköszönnek a képeken a Tisza, az ártér, az alföldi világ motívumai is.

A szecessziós palota két szintjén berendezett tárlaton a művész 350 alkotását, festményeket, grafikákat és szobrokat mutatnak be. A tárlat egyfajta kronologikus sorrend alapján épül föl, de az első szinten elsősorban rajzokkal, grafikákkal, a másodikon pedig inkább a 2010-es években készült olajképekkel találkozhat a közönség a kiállítótérben szellősen elhelyezett szobrok mellett.

Ez is érdekelhet:

Varázslatos alapanyaggal tér vissza Budapest kedvenc szecessziós villája

Az Iparművészeti Múzeum kiállítóhelye május 4-től újra fogadja a látogatókat.

(Forrás: MTI; fotók: Szeged.hu)

tárlat | Átkelés | nagy gábor | szeged | kiállítás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom