Pár nap után visszavonta az ecuadori kormány az ország új nemzeti múzeumára kiírt nemzetközi pályázat eredményét egy erőteljes online petíció hatására.
Nemzetközi pályázatot írt ki a kormány az Ecuadori Nemzeti Múzeum (Museo Nacional del Ecuador, MuNa) új épületére, a zsűri a spanyol Studio Alberto Campo Baeza és a helyi MAODA Ecos del Sol (A nap visszhangjai) fantázianevű, monolitikus, kocka alakú tervét választotta.
Igen ám, de a nagyközönség nem volt vevő a monolitikus kockára, olyannyira, hogy online tiltakozás indult, ami pillanatok alatt 20 ezer aláírásig jutott, emellett sokan kifejezték az ellenszenvüket a közösségi médiában is.
A főváros, Quito új, mintegy 36 ezer négyzetméteres épületre 20 ország 148 csapata adott be pályázatot, hogy helyet biztosítson az ország raktárakban álló több mint egymillió régészeti és műtárgyának.
A nemzetközi zsűri által hivatalosan kihirdetett győztes tervet a lakossági felháborodás és petíció nyomán Roberto Luque miniszter alig két nappal az eredményhirdetés után elutasította, a döntési folyamat újragondolását, illetve az összes, 17 döntős terv újbóli áttekintését ígérve.
Bár az első hírek a 2027-es alapkőletétel előtti döntésről szóltak, később mégis páratlan gyorsasággal megszületett az új eredmény: összeállt egy technikai zsűri, amely a japán SANAA tervét választotta ki új győztesnek.
Különös módon a SANAA budapesti terve viszont nem valósul meg, a napokban ugyanis Vitézy Dávid közlekedési miniszter bejelentette, hogy a „Városligetet meg kell újítani, de parkként kell megújítani. Új kulturális célú épületekre szükség lehet, de nem Budapest legfontosabb közparkjában, hanem azokon a barnamezős fejlesztési területeken, amelyeket egyébként is mielőbb hasznosítani kell a lakhatási válság enyhítése érdekében.”
quito | ecuador | petíció | építészet | tiltakozás | nemzeti múzeum
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Elképesztően nyers és vagány lett az Audi Zerø koncepcióautó
Ilyen, amikor az Armani/Casa beteszi a lábát Ausztráliába
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!