Ilyen még nem volt itthon: ezen az éjszakán fél áron sütik majd a pizzériák a nápolyi kedvenceket

Összefogtak a hazai nápolyi pizzériák: szeptember 19-én este/éjszaka huszonöt pizzéria kínálja fél áron számos pizzáját. Ez az első ilyen kezdeményezés, és a dátumválasztás sem véletlen. Az ünnep Nápoly városának jeles napjára esik, védőszentjéért, San Gennaróért imádkoznak, majd egésznapos fieszta veszi kezdetét. A hazai nápolyi stílusú pizzát készítő éttermek összefogása jóvoltából Campaniától Magyarországig ér a vigasság.

Mese a nápolyi vércsodáról, avagy miért éppen szeptember harmadik keddje?

Szeptember 19.-e Nápolyban különleges, kiemelt ünnepnap. San Gennaro püspök (Szent Januáriusz) ekkor halt mártírhalált 305-ben, mert egy akkor még ismeretlen vallást gyakorolt és terjesztett. Természetesen a kereszténységről volt szó. Történt, hogy miután lefejezték a püspököt, egy asszony évekig megőrizte vérét és csak később ajándékozta az egyháznak. 1389-ben jegyezték fel az első csodát: a vérereklye valamint a püspök fejereklyéje egy körmeneten találkozott és az 1000 éves alvadék cseppfolyóssá vált. Innentől kezdve évente ünnepelték a misztikus eseményt, majd évi háromra emelték a város fő patrónusának tiszteletére szervezett miséket, ünnepségeket.

Ha szeptember 19-én megmozdul üvegcséjében a vér, az érsek fehér kendő lengetésével jelzi: boldog, termékeny, örömteli jövő vár a városra. Ha pedig nem mozdulna, jönne a veszedelem, kitörne a Vezúv és további rémségek történnének. Szerencsére San Gennaro vére mindig csodát tesz, a város pedig méltó módon ünnepli a védőszentet.

Tisztelgés Nápoly kulturális öröksége előtt

2023-ban először ünnepeljük a Nápolyi Pizzériák Éjszakáját, egyedi módon pedig nem egy helyszínen, hanem pizzériánként az ország számos pontján. Újbudától Szegeden át egészen Balatonmáriafürdőig. Kifejezetten a nápolyi stílusú pizzákat készítő éttermekről, ételbárokról van szó.

Egyre elhivatottabb a pizzások köre az egész világon és ez itthon sincsen másképp, ezért most ők kapnak reflektorfényt.

Ezen a kedden a szokásos nyitvatartásukon felül legalább két órával tovább izzanak a kemencéik. Este és éjszakába nyúlóan pedig úgy sütik a világ egyik legjobban kedvelt ételét, hogy éttermenként három féle specialitás ötven százalékkal olcsóbban kapható majd.*

Rajongóknak és kíváncsiskodóknak egyaránt

A Nápolyi Pizzériák Éjszakája azoknak is izgalmas program, akik eleve rajongók és szeretnek új, másik, még ismeretlen helyeket kipróbálni, továbbá jó lehetőség a féláras pizzázás mindenkinek, aki még csak most találkozik ezzel a stílussal. A pillekönnyű, hosszan kelesztett tésztájú, napízű paradicsommal és selymes mozzarellával alapozott olasz specialitás rálicitál minden korábbi pizzaélményre.

Az este/éjjel főszereplői pedig: 

*Az éttermek, pizzériák csupán a készlet erejéig tudják teljesíteni a rendeléseket, az is megeshet, hogy idő előtt elfogy majd a tészta. Érdemes a helyek Facebook-oldalát és saját eseményét is figyelni, ahol tájékoztatnak az esetleges asztalfoglalás, előfoglalás lehetőségéről. Az akció kizárólag a helyben fogyasztott, megjelölt pizzákra vonatkozik, 2023. szeptember 19-én, az éttermenként meghatározott esti/éjjeli órákban.

pizza | országos | olasz | féláron | nápolyi pizza

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom