Ezeket az izgalmas úti célokat ajánlja jövőre a világ egyik legismertebb magazinja

Reméljük, mindenhová el is lehet majd jutni. 

A National Geographic közzétette 2022 legjobb úti céljait.

A harmincöt helyszínből álló Best of World lista öt kategóriára oszlik: természet, kaland, kultúra, fenntarthatóság és család.

Az idei összeállítás az UNESCO Világörökségi Egyezményének ötvenedik évfordulóját is ünnepli, így összesen tizennégy, világörökséginek nyilvánított helyszín szerepel rajta.

Az éves listára az indoklás szerint "inspiráló helyek, közösségek és élmények" kerültek fel, a harmincöt hely a National Geographic Traveller nemzetközi szerkesztőségével együttműködve állt össze. Fontos tudnivaló még, hogy a National Geographic "a világjárvány nyomán újragondolta, mit jelent turistának lenni, és milyen hatással vannak bizonyos döntések az utazásra".

"Akár közelebbi, akár távolabbi, fenntartható, környezetvédelmi és közösségi kezdeményezéseket kiemelő úti célokra fókuszálunk, az idei lista lehetőséget ad arra, hogy ünnepeljük a világot, miközben kezdünk kilábalni a járványból" – mondta Pat Riddell, a National Geographic Traveller szerkesztője. "Kezdetben talán még lassan és óvatosan állunk az utazáshoz, és bár kétségtelenül van rá felhalmozott kereslet, egyben lehetőség arra is, hogy átgondoljuk, hogyan és miért utazunk. Ez a harmincöt úti cél remek kiindulópont a 2022-es és az azt követő kalandok megtervezéséhez."

Íme a teljes lista:

Kultúra

  • Jingmai hegység, Kína
  • Tin Pan Alley, London, Anglia
  • Hokkaidó, Japán
  • Procida, Olaszország
  • Atlanta, USA
  • Oslo, Norvégia
  • Róma, Olaszország
  • Kairó, Egyiptom

Fenntarthatóság

  • Ruhr-völgy, Németország
  • Parque Nacional Yasuni, Ecuador
  • Łódź, Lengyelország
  • National Columbia Gorge Scenic Area, USA
  • Chimanimani Nemzeti Park, Mozambik
  • Adelaide, Ausztrália
  • Grenoble, Franciaország

Természet

  • Caprivi sáv, Namíbia
  • Észak-Minnesota, Egyesült Államok
  • Bajkál-tó, Oroszország
  • Maya-erdők, Belize
  • Victoria, Ausztrália
  • Kent, Anglia

Kaland

  • Szajna-folyó kerékpárút, Franciaország
  • Costa Rica
  • Nepisiguit Mi'gmaq Trail, New Brunswick, Kanada
  • Palau
  • Arapahoe Basin, USA
  • Taghazout, Marokkó
  • Chankillo, Peru

Család

  • Dunai hajóút
  • Lícia, Törökország
  • Granada, Spanyolország
  • Bonaire
  • Keleti part, Maryland, USA

Míg 2020-ban legtöbbünk számára bezárások, a zárlatok és az utazások szüneteltetése volt jellemző, addig 2021 már az újranyitásokról, újrafoglalt utazásokról és új projektek éledéséről szól(t). Mutatunk öt kiemelkedő új látványosságot.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images, Pixabay)

lista | tippek | úti célok | national geographic | legjobb

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom