Így lehet hibátlanul ötvözni a modern dizájnt és a tradicionális japán ízeket

Kiderült, hogy bőven van Budapesten másféle dizájn, mint a fekete-piros, szögletes, amit rendre autentikus japánnak aposztrofálnak. A Nebuta egy megbízható, gyors és hangulatos japán ételbár, ahol mindenben túllépnek a sztereotípiákon. Sushik helyett selymes rameneket és szaftos-ropogós katsukat találunk az étlapon, paravánok és mű bonsai fák helyett pedig letisztult, nagyon kellemes és nagyon 2020-as dizájnt, az MHdesign jóvoltából. 

Joggal mondhatjuk, hogy az egykori Nyugati téri Skála épülete egy tájidegen megoldás a fontos közlekedési csomópont többi, történelemmel átitatott épületéhez képest. 1984-ben lett teljesen kész és sosem tartozott a városlakók kedvencei közé, még úgy sem, hogy a kedvelt Skála lakott benne, majd később több más funkciót is kapott. Sokáig elég mostoha sorsa volt, de most úgy fest, amióta új élet költözött a földszintre, rendezett, egységes, tényleg "nyugati" portálokkal találkozunk. Már nagyon ráfért a ráncfelvarrás!

Ebbe a modern és gondozott miliőbe csöppent bele a Nebuta, a város egyik legklasszabb japán ételbárja, ami nemcsak az ízletes ételeinek és barátságos légkörének köszönhetően tűnik ki a témára rímelő helyek köztül, hanem enteriőrjével is.

Belépvén London, Koppenhága vagy San Francisco menő üzlettereinek és éttermeinek hangulata fogad. Túltolásoktól és "gyerünk, minden elcsépeltet zsúfoljunk be" megoldások nélkül. Egyszerűen harmonikus minden egyes ív, színkombináció és textúra.

Kezdve a galériára vezető lépcsőtől, haladván a teljes falfelületet beborító "pikkelyekig". Egy végtelenül világos térről beszélünk, amit az üvegportálnak és az ügyesen szervezett világításnak is köszönhet.

Nem tagadjuk, nekünk a galéria "erkélyülései" tetszenek a legjobban, vagyis a pályaudvar épületére néző helyek, amiket akár akkor is használhatunk, ha egyedül térünk be egy gyors levesre. Japán levesbárokban megszokott az ilyen jellegű ültetés és szimpatikus is a megoldás, hiszen miért ne akarnánk egyedül is egy jót ebédelni, ha időnk engedi?

A telefon helyett pedig kémlelhetjük akár a Nyugati pályaudvar lassan százötven éves épületét is.

A letisztult, kortárs, természetközeli dizájnt Hábenczius Manna és csapata álmodta meg. Szem előtt tartották a japán ikigai életszemléletet, melynek leírásához (és pláne elsajátításához) száz oldal sem volna elég, de alapvetően a szenvedéllyel végzett cselekvések fontosságáról szól. Arról, hogy mi okoz nekünk örömet az életben, miért érdemes felkelni. A szép és harmonikus környezetért és a remek falatokért mindenképp!

Ami a kínálatot illeti, előételnek a japán izakaja stílusú harapnivalókat tálalják: misós padlizsánt, edamame babot, szójás shitake gombát és persze gyozát, sertéssel, rákkal vagy gombával töltve. Háromféle alappal főzik a ramen leveseket: misós, szójás és sós. Tiszta ízekre készüljünk, zavaros lének nincs helye, a feltétek aránya is korrekt. Nem beszélve a levesben csücsülő tojás állagáról és ízéről!

Kevés a jó ramen Budapesten, és minden cseppje megfelelt az ikigai szellemiségnek.

 

 

A katsu, vagyis a japán rántott hús csirkéből, hosszú karajból és szűzpecsenyéből is rendelhető a Nebutában.

Egyenként húsz dekás húsokra készüljünk, szaftosan, ropogós kabátban, remek zsírokkal.

Szerintünk a sertés verziók az igaziak és legízesebbek. Különböző szettekben kérhetjük a leves-főétel párost, aszerint, hogy mennyire vagyunk éhesek. Érdemes azonban helyet hagyni a desszertgyomorban, mert emlékezetes, fantáziadús desszerteket csinálnak. Se sült fagyira, se mochira ne számítsunk, van helyette madártej, abbahagyhatatlan szilvás gyoza és yuzu lekvárral tálalt fánk. Vétek lenne kihagyni őket, ha a Nyugatinál járunk!

Ez is érdekelhet:

(Fotók: MHdesign, Nebuta Facebook)

MHdesign | belsőépítészet | háberczius manna | japán étterem | ramen leves

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom