A jövő héttől már csakis negatív koronavírusteszttel utazhatunk Angliába

A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt, és a teszt eredménye negatív.

A Brit Közlekedési Minisztérium tájékoztatás szerint az intézkedés a tizenegy évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az árufuvarozásban dolgozók és a közlekedési vállalatok járműveinek személyzete kivételével mindenkire vonatkozik, így azokra is, akik a brit kormány által az angliai karanténkötelezettség alól mentesített országokból érkeznek. Azokat, akik az e kötelezettség alól nem mentesített országokból – köztük Magyarországról – utaznak Angliába,

a negatív koronavírus-szűrési lelet sem menti fel a kötelező tíznapos angliai karantén alól.

A London City Repülőtér

A karanténmentesített országok tavaly nyáron összeállított listáján eredetileg Magyarország is szerepelt, de szeptemberben lekerült erről a listáról, és azóta a Magyarországról érkezőknek is tíz napot – illetve ha ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes idejét – elkülönítésben kell tölteniük. A minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az Angliába utazóknak indulásuk előtt kell elvégeztetniük a koronavírus-szűrést, és

72 óránál nem régebbi negatív leletet kell felmutatniuk az őket szállító közlekedési vállalatoknak.

Ismét jöhetnek repülőjáratok az Egyesült Királyságból

A beutazási korlátozásokról szóló kormányrendelet továbbra is hatályban van.

Az intézkedés a repülőgéppel, hajóval vagy vonattal Angliába érkezőkre vonatkozik, és a közlekedési cégek szükség esetén megtiltják a beszállást. A tájékoztatás szerint a brit határőrizeti hatóságok is ellenőrzik, hogy a beutazóknak van-e negatív koronavírus-leletük, és a szabálysértőkre 500 font (198 ezer forint) helyszíni bírság róható ki.

Ha lemaradtál volna róla:

Éjféltől teljesen lezárják Angliát

Ha a karácsonyi nem lett volna elég, most tovább folytatódik.

(Forrás: MTI)

Anglia | repülés | repülőgép | utazás | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom