Nem fognak örülni az olaszok az új maszkviselési rendeletnek

Az új korlátozások a saját otthonukban vendégeket fogadókra is vonatkoznak.

A római kormány azt javasolja a koronavírus-járvány miatti újabb intézkedéscsomagjában az olaszoknak, hogy saját otthonukban is viseljenek maszkot, amennyiben vendégeket fogadnak, akkor is, ha közeli rokonok vagy barátok.

Giuseppe Conte miniszterelnök hétfőn éjszaka írta alá az új intézkedéscsomagot a járvány ismételt erősödésének megfékezésére. A harminc napra érvényes kormányrendelet most első ízben a kötelező érvényű korlátozások mellett, erősen tanácsolt óvintézkedéseket is tartalmaz. Utóbbiak között szorgalmazza, hogy az olaszok otthonaikban is viseljenek szájmaszkot, ha nem a velük élő, vendégségbe érkezett családtagokkal, barátokkal vannak együtt, vagy esetleg takarítónő dolgozik az otthonukban. A rendelet szerint célszerű, hogy egyszerre legfeljebb hat személy tartózkodjon egy lakásban. Így kívánják korlátozni a lakásokban rendezett összejöveteleken, házibulikon részt vevők számát.

Felvetődött az a kérdés, hogy ki ellenőrzi majd az otthoni korlátozások betartását. Roberto Speranza egészségügyi miniszter korábban a szomszédokat kérte kémkedésre, ami felháborodást váltott ki. Ugyanakkor már tavasszal is gyakran előfordult, hogy a szomszédok jelezték, ha a környékükön nagyobb összejöveteleket tartottak.

A rendelet megerősítette a kötelező szájmaszkhasználatot zárt helyiségekben és szabadtéren is hatéves kortól. A szájmaszkot nem viselőket vagy nem helyesen használókat négyszáztól ezer euróig terjedő bírsággal sújtják. Az új korlátozáscsomag szerint a vendéglátóhelyek közül az éttermeknek éjfélkor, a bároknak és lokáloknak este kilenckor kell bezárniuk. Esküvőkön legfeljebb harmincan, stadionokban legfeljebb ezren lehetnek jelen. Az amatőr csapatsportokat felfüggesztették. Az edzőtermek nyitva maradnak, a parkokban a kocogás csak egyénileg engedélyezett, és ebben az esetben nem kell maszkot viselni.

Ez is érdekelhet:
Egyre több helyen kötelező a szabadtéri maszkviselés Olaszországban

A védőeszközt abban az esetben is viselni kell, ha két személy között biztosított a legalább egyméteres távolság.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Unsplash)

családi | otthon | találkozó | maszkviselés | koronavírus | rendezvény

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom