Olyan változás jön a német vonatbérletekenél, aminek sokan örülhetnek

Eddig a D-Ticket névre keresztelt, 49 eurós vonatbérlet csak a helyi és regionális tömegközlekedési hálózatokon volt érvényes, távolsági utakra nem lehetett felhasználni.

Ez azonban most megváltozott, miután a Berlin-Brandenburgi Közlekedési Szövetség (VBB) megállapodást kötött a DB Fernverkehr vasúttársasággal, hogy a bérleteket egyes, Berlint és Brandenburg tartományt összekötő útvonalakon is lehet majd használni: a Berlin - Elsterwerda, a Potsdam - Cottbus, valamint a Berlin Südkreuz - Prenzlau ICE-járatokon lesznek érvényesek.

Ez az új bejelentés arra utal, hogy a bérlet még mindig fejlesztés alatt áll, és akár még több hasonló kellemes meglepetést is tartogathat,

bár miután a brandenburgi és berlini járatokról szóló tárgyalások hónapokon át zajlottak, úgy tűnik, nem volt könnyű eljutni ehhez a megoldáshoz.

A DB Fernverkehr által üzemeltetett vonatok gyakran egyszerre szolgálnak távolsági és regionális gyorsvonatként, a menetrendben pedig a helyi járatok között találhatók, ami zavart okozhat az utasok körében. A Deutschlandticket ugyanakkor a fent említetteken kívül más távolsági járatokra egyelőre nem lesz érvényes.

Ez az izgalmas, új, hálókocsis luxusvonat egyenesen a Dolomitok lejtőire visz, és decembertől már közvetlen vonattal is utazhatunk két balti főváros között is.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images)

vonatjegy | vonat | kedvezményes | Németország | német

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom