A kilenc eurós jegyek nagy sikere után Németország új bérletrendszer bevezetéséről döntött, amely az előzőhöz hasonlóan jó feltételeket kínál.
Az új bérlettel, amelyet digitálisan, havi előfizetéssel lehet majd megvenni, 49 euróért lehet majd utazni az ország egész területén a tömegközlekedésen és a regionális vonalakon is.
Az eredeti tervek szerint az új jegyrendszert 2023. január 1-jével vezetnék be, és két évig működne, mielőtt felülvizsgálnák.
Ezt a dátumot viszont legutóbb már nem erősítették meg, mert a finanszírozási kérdéseket még nem sikerült tisztázni, mindenesetre a kormány 1,5 milliárd eurót különít el a rendszerre, és az egyes tartományoknak is ugyanennyivel kell majd hozzájárulniuk a költségekhez.
Bíznak abban, hogy ez a jegy ugyanolyan sikeres lesz, mint az elődje, a 9 eurós jegy volt, amellyel augusztus 30-ig lehetett utazni. A német Statisztikai Hivatal szerint 2022 júliusában átlagosan 42 százalékkal többször utaztak az emberek vonattal, mint 2019-ben ebben a hónapban.
Ez az ország még Németországra is rálicitált, ugyanis egészen jövő év végéig ingyen lehet vonatozni náluk. Egyébként a nyáron még a magyar kormány is megígérte, hogy elgondolkodik a kedvezményes vonatjegyek lehetőségén.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)
vasút | Németország | bérlet | jegy | vonat
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
