Mától a vendéglátóhelyek 22:30-ig lehetnek nyitva, nincs tüzijáték és még több szigorítás lépett életbe Németországban

Nem várták meg a keddet, mától szigorításokat vezettek be több német tartományban.

Újabb járványügyi korlátozásokat vezettek be hétfőn több német tartományban, hogy akadályozzák az omikron terjedését. A szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy a minden korábbinál ragályosabb omikron variáns szétterjedésével elinduljon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, amely az egyszerre megbetegedő munkavállalók nagy száma miatt akár az úgynevezett kritikus infrastruktúra - például az egészségügyi ellátórendszer, a rendőrség és az áramszolgáltatás - működését is veszélyeztetheti.

A karácsonytól számítva 1-3 héten belül várt járványhullámot azonban lehet lassítani a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számának csökkentésével. Ezért a szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása alapján legkésőbb keddtől mindenütt bevezetnek egy sor új kapcsolatkorlátozó szabályt.

A többi között előírják, hogy legfeljebb tíz ember vehet részt családi eseményen vagy egyéb magánrendezvényen, akkor is, ha beoltatták magukat vagy igazoltan átestek a fertőzésen. Az oltatlanokra az a már novemberben bevezetett előírás érvényes, hogy a saját háztartásuk tagjaival és legfeljebb egy további háztartás két tagjával tölthetik együtt az időt.

Keddtől országszerte számos egyéb korlátozást is bevezetnek. Bezáratják például az éjszakai szórakozóhelyeket, és szilveszterkor megtiltják a gyülekezést és a tűzijátékozást közterületen.

Több tartományban nem várták meg a keddi határidőt. A létszámkorlátozást már hétfőn bevezették egyebek mellett Alsó-Szászországban és Brandenburgban. Mecklenburg-Elő-Pomerániában bezáratták a mozikat, színházakat és az uszodákat is, az állatkertekben pedig kizárólag a szabadtéri kifutók látogathatók. Baden-Württembergben a magánrendezvényekre vonatkozó korlátozás mellett azt is elrendelte a helyi kormányzat, hogy a vendéglátóhelyek legfeljebb 22:30-ig tarthatnak nyitva.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

covid-19 | omikron | tűzijáték | korlátozás | fertőzés | korona

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom