Olaszországban a legmagasabb fokozatra emelték a nemzetbiztonsági készültséget az Izrael elleni iráni rakéta- és dróntámadást követően vasárnap.
A mediterrán úti célon maximálisra emelték a kiemelt helyszínek, épületek, intézmények védelmét. Az országban közel harmincezer ilyen helyszín van, közülük kétszáz-ötvenet övez úgynevezett terrorizmus ellenes biztonsági gyűrű.
Figyelem kíséri az oktatási intézmények, kiemelten az egyetemek biztonságát, miután az utóbbi hónapokban több alkalommal palesztinbarát tüntetések helyszínei voltak, illetve hallgatói csoportok foglalták el az egyetemi épületeket.
Matteo Piantedosi belügyminiszter közölte, hogy közvetlen és folyamatos kapcsolatban áll a városok biztonságáért felelős prefektusokkal, hétfőre pedig nemzetbiztonsági egyeztetést hívott össze az érdekelt minisztériumok és hatósági szervek részvételével.
Giorgia Meloni miniszterelnök, a G7-ek soros elnöke rendkívüli találkozót hívott össze a A világ legfejlettebb országainak vezetőivel, akik vasárnap délután egyeztetnek internetes összeköttetésben.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
olaszország | készültség | biztonság | nemzetbiztonság
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!