Az amerikai belügyminisztérium január 1-jétől jelentősen megemeli a külföldi látogatók belépődíját a nagy nemzeti parkokban.
A Yellowstone, a Grand Canyon vagy a Yosemite esetében a külföldiek fejenként száz dollárt, azaz közel harmincháromezer forintot fizetnek majd, az éves autós bérlet ára pedig kétszázötven dollárra, vagyis több mint nyolcvankétezer forintra emelkedik. Az amerikai állampolgároknak továbbra is nyolcvan dollárt,
azaz megközelítőleg huszonhatezer forintot kell majd fizetniük.
A kormányzat szerint a többletdíjra a leromlott állapotú utak, hidak és túraösvények felújítása miatt van szükség. A megemelt díjakból becslések szerint csak a Yellowstone-ban akár ötvenötmillió dollár is befolyhat évente.
A turisztikai vállalkozások viszont aggódnak.
A Glacier Nemzeti Park mellett működő Whistling Swan Motel tulajdonosa szerint a külföldiek már most is harmincöt dollár (nagyjából tizenegyezer forint) körül fizetnek a belépésért, és
az új díj pedig el fogja riasztani őket.
A Yellowstone-túrákat szervező vállalkozások hasonlóan vélekednek. Statisztikájuk szerint a külföldi vendégek aránya húsz és harminc százalék között mozog, így az emelés érzékenyen érintheti a következő szezont.
A díjemelés több ikonikus parkra is vonatkozik, köztük az Acadiára, a Bryce Canyonra, az Everglades-re, a Sziklás-hegység nemzeti parkjára és a Zionra.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
díj | amerika | yosemite | nemzeti park | grand canyon | yellowstone
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
A 4 betű, amit soha nem akarsz látni a beszállókártyádon
Idén az időjárás is átírhatja a nyaralási terveket: erre figyelmeztetnek a szakértők
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

